Napjainkban, amikor leginkább csak külföldről tudunk hárfát vásárolni, nem is gondolnánk, hogy nemrégen még itthon is készültek ilyen hangszerek. Tucatnyi hárfás járta az országot, és közülük többen is saját maguk készítették a hangszereiket.
Kovalcsik Katalin népzenekutató és zenetudós eredetileg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola szolfézs-hárfatanár szakán végzett. Ő azonban a népzenekutatást választotta, és mára már se szeri, se száma azoknak a zenei, tárgyi és személyi emlékeknek, amelyeknek a gyűjtését, dokumentálását és feldolgozását elvégezte. Elsődleges szakterülete a magyarországi cigány kultúra, munkáját 2010-ben
Szabolcsi Bence-díjjal ismerték el.
„Népi hárfák Magyarországon” című, 1980-ban közölt dolgozatában két mestert mutat be az általuk készített hangszerekkel együtt. Mindketten
szintó-zenész családból származtak. A cikk első része az életutakat és a személyi körülményeket ismerteti, ezt követi a hárfakészítés pontos leírása (fakeret összeállítása, húrozat, hangolási mechanika), zárásként pedig egy rajz és tucatnyi fénykép következik.
Gertner János
Gertner János (Herend, 1912) gyerekkora óta járta a Dunántúlt mint hárfás vándorzenész. A II. világháború után Mohácson telepedett le, ahol szegényes körülmények között élt. Saját elbeszélése szerint már az 1930-as években készített magának hárfát. Ennek azonban még nem volt hangoló-mechanikája, a szokásosnál kisebb volt és elsősorban gyakorlásra szolgált. Pedálhárfát a háború után készített először, 1980-ig kb. 15 darabot. Ezekből többet a Balaton körül zenélő testvéreinek adott el.
Wuchinger Gáspár
Wuchinger Gáspár (Bonyhád, 1911) fiatal kora óta budapesti szórakozóhelyeken zenélt, és ennek köszönhetően ismert és kedvelt alakja volt a fővárosi zenei életnek. Számos hárfaművésszel ismerkedett meg, általuk pedig külföldi, gyári hangszerekkel is. Vásárolt is magának néhány tönkrement hárfát. Ezeket szétszerelte és megjavította, s kitanulta közben a működésüket. Úgy sejthető, hogy a valamikori
A Hárfa vendéglőben is ő zenélt.
 |
| Szintók és romák egy magyar faluban (1928) |
Hárfakészítés
Gertner János sokféle anyagot használt fel a hangszer elkészítéséhez, még régi zongorák faanyagát is. A rezonánslapot természeten fenyőből készítette. A lapot felül vékonyabbra, alul vastagabbra gyalulta, mivel úgy vélte, hogy ez jót tesz a hangzásnak. Úgy tartotta, hogy a hangszekrény alakja döntő a hang ereje és szépsége szempontjából, ezért „alul terjedelmes, öblös” testet szerkesztett. A még jobb hangzás érdekben a szekrény hátulján 3-3 ovális vagy négyzet alakú lyukat vágott.
Bár a Gertner-hárfák zömökek voltak, ennek ellenére szerkezetük kevésbé volt erős. Nehezen bírták a terhelést, és előfordult, hogy a nyak a húrozás után „kifordult” a helyéről. A hibához hozzájárulhatott, hogy Gertner nem hagyományos bélhúrokat, hanem ezeknél keményebb, erősebb anyagokat (damilt, kábelt) használt.
Gertner mechanikájának kezdetlegességét jelzi, hogy damilt, sőt kötőtűt is felhasznált különféle esztergált alkatrészek mellett. A mechanika 5 pedált tartalmazott, ezek félhangnyi hangolást tettek lehetővé. Azonban nehézkesen működött, és kevésbé precíz vagy gyors hangolást tett csak lehetővé. Sőt, mivel a pedálok nem voltak rögzíthetők, ezért a hangszeren mindössze három dúr és két moll hangnem volt beállítható. (Itt
meghallgatható Gertner egy felvétele.)
Főbb adatok:
Húrok: 38
Pedálok: 5 (D, G, B, F, C)
Hangolás: F-dúr (általában, a keret teherbírásától függően)
Hangterjedelem: kontra g-a’’’
Wuchinger Gáspár karcsú, a tiroli népi hárfákkal nagy hasonlóságot mutató hangszereket készített. A készítéshez Gertnernél jobb minőségű anyagokat használt fel, és egyébként is igyekezett a sorozatban gyártott hárfákhoz jobban hasonlító alkatrészeket, illetve hangszereket készíteni. Ehhez a gyári hárfák alapos ismerete, a Gertnerénél színesebb tapasztalatai járulhattak hozzá.
Wuchinger hangszekrénye keskeny és domború volt, de nem volt rajta hangzónyílás. A pedálok „beakaszthatók” voltak, vagyis rögzíteni lehetett a hangolást. Játék közben így nem volt szükség a pedál folyamatos nyomva tartására.
Wuchinger nagyon ügyelt, hogy a hangolás precíz legyen, és ennek érdekében stabil és erős szerkezetet épített. Igényességét jelzi, hogy kizárólag gyári hárfahúrokat használt.
Főbb adatok:
Húrok: 39
Pedálok: 5 (B, G, F, C, D)
Hangolás: F-dúr
Hangterjedelem: kontra g-c’’’
 |
| Gertner János Kovalcsik Katalin felvételén |
Kovalcsik Katalin tanulmányát a következőkkel zárja:
"E két hangszer a fentieken túlmenően ma is jól példázza azt a folyamatot, melynek révén a gyári hárfa jelenlegi formája kialakult. E népi hangszerek továbbfejlesztésének útja a kampók villákkal való felváltása lenne, ennek azonban ma már aligha van értelme. A két utolsó hazai mester működésével egy népi hangszer sajátos, gyári hangszert utánzó fejlődési folyamata zárult le."
A szerző három évtizeddel ezelőtt nyilván a vándorzenész-életforma eltűnésére utalt, amikor a fejlődési folyamat lezárulásáról beszélt. Abban az időben amúgy is sokat beszéltek a hagyományos mesterségek eltűnéséről, amit a nagyipari termelés váltott föl. Napjainkban azonban a kézművesség, a régi zene és a népzene reneszánszát éljük. Sokan nemcsak hagyományőrzést látnak ezekben, de a globális tömegtermelés miatt bizonytalanná vált megélhetés biztosítását is. Ennek fényében jó lenne, ha újraéledne a cigányság körében a hárfaépítés szép mestersége, és vendéglőkben vagy másutt újra lehetne hallani a régi, dús improvizációkkal díszített dalokat. Kovalcsik Katalin munkáinak megismerése ebben is segít.
Időközben egy Youtube-on talált felvétel alapján kiderült, hogy a vendéglői hárfamuzsikálás még sem tűnt el teljesen. A Gerlóczy Kávéházban Budapesten meghallgatható
hárfás. Köszönjük a rokonoknak és az olvasóknak is az érdekes észrevételeket!
