Sokszor mondják a kritikusok, a mindig okosok, hogy túlságosan is elönt minket, magyarokat a nemzeti büszkeség, ugyanakkor nem követjük eléggé a modern világ legújabb fejleményeit. Van tehát vád és önvád bőven, de mivel ez nem a politikai bulvár helye, rögtön a tárgyra térünk.
Nos, a fenti felvételen néhány csinos kiállású kínai fiatalember zenél, talán valamilyen vizsgaelőadás látható rajta 2007-ből. Egy olasz szerző,
Vittorio Monti magyaros darabját adják elő. Külön érdekessége a felvételnek a vonósok - magyar fülnek kissé idegenül hangzó - csúsztatásai, valamint hogy feltűnik benne egy hárfa is.
|
Somogyi sótartó rengeteg humorral és
finom szépséggel.
(Forrás: Néprajzi Múzeum) |
A hangszer enyhén szólva is nem „hungarikum”. A
német nemzetiség és a szintén német származású
szintó cigányok között volt elterjedt. Ezért van, hogy korábbi híres hárfaművészeink (a Mosshammer fivérek,
Würtzler Arisztid és
Rohmann Henrik), továbbá régi neves hárfaépítőink (
Lenhardt János, Gertner János vagy Wuchinger Gáspár) is ebből a körből jöttek.
A videónak az ad aktualitást, hogy a Liszt-év kapcsán
kiállítást rendeztek a Néprajzi Múzeumban
Liszt Ferenc és a „czigány zene” címmel. A kiállítás 2011. március 18. - 2011. augusztus 29. között látható, kiindulópontja pedig Liszt
A czigányokról és a czigány zenéről Magyarországon című, 1861-ben megjelent könyve. (A mű eredetileg 1859-ben, Párizsban jelent meg
Des Bohémiens et de leur musique en Hongrie címmel.)
A kiállítás tényleg klassz. Leginkább egy óriási képeskönyvre hajaz, amiben sétálni lehet, bár néhány korabeli hangszert is szemlére tettek. Sajnos azonban kimaradt hárfás hagyományaink említése, és a múzeumban őrzött népi hárfákat sem lehetett látni. Annak ellenére, hogy tudjuk, a somogyi hárfás cigányok gyakran pengették a talpalávalót a helyi betyároknak, és adták nekik a tippeket a módosabb gazdákról és udvarokról, ahol szintén megfordultak. És annak dacára is, hogy maga Liszt is közel került a hangszerhez. Fiatalemberként az az
Érard szponzorálta, akit a modern hárfa atyjaként tartunk számon.
Persze nem arról van szó, hogy olyan hagyományt hazudjunk, ami sohasem létezett. A hárfa tényleg nem volt elterjedt népi hangszerünk. Arra a kevésre azonban figyelni kellene, amink van, meg hát - ahogy a videós példa mutatja - akár kísérletezni is lehet.
Egyébként a csárdásnak egész jó piaca van napjainkban a világban. Aki nem hiszi, hallgassa meg ezt a videót 1:05-től úgy 2:20-ig, de a látvány miatt próbáljon meg nem röhögni közben.