Mosshammer Román és öccse, Ottó a magyar hárfatörténet két kiemelkedő alakja volt. Mindketten szeptember 15-én hunytak el, igaz, közben 37 év telt el. Alább Román alakját elevenítjük fel.
Élete
 |
Mosshammer Román ifjúkori
fényképe, már Magyarországon |
A Mosshammer-család salzburg-i gyökerekkel rendelkezett, de a fiúk már Bécsben születtek. Apjuk szállodás volt, anyjuk családja a selyemiparban volt érdekelt. Román 1868. január 10-én született.
Először hegedülni tanult, s már gyermekkorában kitűnt zenei tehetségével. Mindössze 13 éves volt, amikor felvételt nyert a Bécsi Konzertavóriumba. A későbbi özvegy trónörökösnő, de ekkor még tinédzserkorú
Stefánia hercegnő támogatását élvezve zongorázni,
Anton Bruckner-nél zeneelméletet, Antonio Zamara-nál pedig hárfázni tanult. Első koncertjét 15 évesen adta Abbáziában nagy sikerrel, ahol Stefánia és számos előkelőség is jelen volt. Az iskolát kitűnő eredménnyel, éremmel végezte el.
Ezt követően öccsével,
Mosshammer Ottóval együtt katonáskodott, majd Európa-szerte hangversenyezett a Ziehrer-zenekarral. Fellépett Brünben, Laibachban, Pozsonyban és másutt is. (Carl Michael Ziehrer korának világhíres zeneszerzője és zenekarvezetője volt. Nála tanult és az ő zenekarának karmestere volt
Pazeller Jakab (1869–1957), a felejthetetlen
Herculesfürdői emlék című keringő szerzője. Ottó pedig a Ziehrer-zenekarral jutott el Amerikába, ahol aztán néhány évre le is telepedett.)
 |
A tizenéves Mosshammer fivérek
karddal (!) és húgukkal Bécsben |
1888-ban Párizsban megnyert egy nemzetközi hárfaversenyt. Magyarországra 1889-ben
Gustav Mahler, a budapesti Operaház akkori igazgatójának a meghívására jött. Az Opera első hárfása lett, s haláláig a társulat tagja maradt. Kisebb megszakításokkal 1898 és 1920 között a budapesti Zeneakadémia hárfa tanszakát is vezette.
A tanszéket Kastner Alfréd rendkívüli tanártól vette át, aki az Akadémia legelső hárfatanára volt. Négy évig állt a tanszék élén, mellette az Opera első hárfása is volt. (Az életrajzokban előforduló
„első hárfás” kifejezés tehát nem időbeliséget jelez!) Utódjához hasonlóan szintén Zamara-tanítvány volt, s a zeneakadémiai évkönyv szerint év közben lépett ki az Operából külföldi megbízatása miatt. Később Angliában szerzett magának világhírnevet.
Román az első évben még nem nyúlt a tananyaghoz. Ugyanakkor talán neki is köszönhető, hogy az iskola éppen ebben az évben gyarapodott egy
„pompás hangú és szép kiállítású hárfával, melyet a londoni Érard-cég kiváló műgonddal készíttetett az Akadémia részére”. Érdekes egybeesés, hogy szintén ebben az évben, tehát 1898-ban kezdte meg a tanulmányait az Akadémián
Revere Gyula, a későbbi híres hárfás, aki az 1918/1919-es tanévben helyettesítette a tanszéken. Ebben az időben egyébként 100 Ft volt az éves tandíj, de a legtöbb hallgató tanulmányi eredményei okán tandíjmentességet élvezett. A hárfás kinevezési okmányában pedig az szerepel, hogy 300 Ft volt az éves tiszteletdíja.
Itt két fontos életrajzi hiányosságra kell felhívni a figyelmet. Az egyik, hogy Román egy korabeli újságcikk szerint a
„Nemzeti Zenede” hárfatanára is volt. Tehát nemcsak az Akadémián tanított, hanem a mai Bartók Béla konzervatórium elődjében is. A másik Ottóval kapcsolatos. A Mosshammerekről szóló 1-2 életrajzi írás, köztük a lexikonok is, úgy tudják, hogy Ottó csak 1920-ban, bátyja halála után kezdett el tanítani az Akadémián. Az 1899/1900-as évkönyv szerint viszont Román ugyancsak külföldi alkalmazást vállalt év közben, és ekkor Ottó helyettesítette őt. Mi több, ő volt az, aki új tananyagot vezetett be, ami a következő volt:
Kastner-féle tananyag
|
Mosshammer-féle tananyag
|
I. osztály
|
| |
Czerny: Bechrens
| Graziani (op. 41): Ujjgyakorlatok |
| Bochsa: etűdök, szonáták, könnyű darabok | Dúr- és moll-skálák, hármashangzatok, sept-akkordok |
| Nadermann: hárfaiskola (15-15 tanulmány az I. és III. részekből) |
| Kisebb előadási darabok |
II. osztály
|
Thomas: 12 nagy etűd
| Nadermann: hárfaiskola (folytatólag a III. részből) |
| Dizi: 48 etűd | Bochsa: 20 tanulmány |
| Godefroid: 20 melodikus etűd | Godefroid: 5 tanulmány |
| Szonáták, nagy versenyművek | Előadási darabok |
III. osztály
|
Schöcker: 12 briliáns etűd
| Nadermann: 7 fokozatú szonáta |
| Kastner: 12 etűd | Heller: 6 tanulmány |
| Spohr: hegedű-szonták | Posse: 6 tanulmány |
Parish-Alvars, Reinecke, Mozart: versenyművek zenekarral
| Szólódarabok és duettek különféle mesterektől |
| Átiratok Wagner zenedrámáiból | |
| Goldmarek: Sába királynőjéből | |
(Forrás: Az Országos Magyar Királyi Zeneakadémia Évkönyve, 1897/98 és 1898/99-es kötetek)
Az évkönyvek szerint az 1901/1902-es tanévben érkezett vissza Magyarországra. Az új tanrenden érdemben már nem változtatott, csupán bővítette a
Zenekari tanulmányok című saját művével. Valószínű tehát, hogy Ottó korábban az ő kérésére és útmutatásai szerint alakította azt át.
 |
Bayreuth-i üdvözlet aláírásával
1912-ből |
1894-től kezdődően évtizedeken át játszott Bayreuthban, s mind
Wagner, mind a Wagner-család, mind
Richter János karmester a barátjának fogadta. Fellépett
„a Wagner-ciklusban, a Tannhäuser-ben, a Lohengrinben, a Parsifalban és a Niebelungen-trilógiában”. Számos
Wagner-relikvia, köztük Cosima egy levele általa került Magyarországra. Feltehető, hogy Ottót, valamint további magyar zenészeket is ő ajánlott be Wagneréknak, illetve hogy jelentős szerepe volt a hazai Wagner-kultusz kibontakozásában is.
Jó barátja volt
Stróbl Alajos szobrászművésznek, akinek híres
epreskerti műtermében is megfordult, ami a Bajza utcai Képzőművészeti Főiskolán volt. Stróbl portrészobrot készített róla és fényképfelvételek is készültek. Az egyiken ez a mellszobra látható, egy másikon pedig beszélget a szobrásszal és ennek tanítványaival. A szobor családi ajándékozás révén nemrégiben az Operaház tulajdona lett, a szobor gipszmodellje pedig ugyancsak megvan és családi tulajdonban maradt.
Fiatalon, ötvenkét évesen halt meg 1920-ban. A családi legendárium szerint öröklött gyomorbaja volt. Tény, hogy a halála előtt készült fényképeken már igen sovány volt a korábbi önmagához képest, bár férfias szépségéből és rendkívüli eleganciájából még ekkor sem veszített.
Még megélte a világháború végét és az Osztrák-Magyar Monarchia széthullását. A haláláról tudósító
Érdekes Újság a Trianonnal kapcsolatos zűrzavaros hírek között egy öregkori kalapos fényképpel és ezzel a képaláírással búcsúzott tőle:
„Mosshammer Román, az Operaház világhírű hárfaművésze. Múlt héten meghalt.”
Emlékezete
 |
| Késői portréja |
A Mosshammer fivéreket
Roslyn Rensch világhírű hárfás könyve, a
Harps and Harpists is megemlíti. Románról megjegyzi, hogy Bayreuth-ban egy óriási hárfán játszott, amit a Clive Morley cég kifejezetten erre az alkalomra épített. Kifejlesztésben Román és Mario Lorenzi, a későbbi világhírű dzsesszhárfás is részt vett. Nyaka rendkívül erős volt, ami különleges hangolást tett lehetővé.
Románról az elmúlt 115 évben mindössze két fontosabb írás, összesen 1-1 oldal született itthon. Életéről a legtöbbet az első mond el, ez 1897-ben jelent meg a
Zenelap című újságban. A második írás Ottó halálakor a
Muzsika című lapban került közlésre, s vele kapcsolatban jórészt az első írás tényeit közli. Mindettől függetlenül neve ma is közszájon forog, és a hárfások hálás szívvel emlékeznek rá. Fényképei ott lógnak a gyakorlók falán, s kézzel jegyzetelt kottái a tanulóknak ma is fontos eszközei.
A korabeli lapokban természetesen többször is szerepelt a neve. Az egyik interneten is elérhető írás arról tudósít, hogy a mindössze 19 éves hegedűvirtuózzal,
Koncz Jánossal együtt lépett fel:
«[Koncznak] a következő emlékezetes estélye 1912. március 18-án volt. Alig néhány nappal Pablo Casals fergeteges sikerű koncertje után a zeneakadémista Koncz Jánost is hosszan ünnepelte a szombathelyi közönség. Társa, egy ritkán hallható hangszer, a hárfa művésze Mosshammer Roman. Bach, Schubert, Wieniawski, Paganini darabokat játszottak. A Vasvármegye kritikusa ezen alkalommal „avatta” felnőtté a fiatal művészt. „Semmi csodagyerek! Játékában annyi öntudat, oly férfias energia s amellett önálló, iskolás betanulástól mentes felfogás nyilvánul meg, amelyek élénken rácáfolnak fiatal korára.”»
Végül még egy hírlapi emlék a Mikszáth Kálmán vezette
Országos Hirlapból. Ha olvasta, nyilván ő is értékelte az újságírónak öltözött jurátus gyilkos humorát:
„A postások hangversenye. A posta- és távirda-tisztviselöknek van egy zene- és ének-egyletük, mely minket mai hangversenye után teljes zavarba ejtett müvészi czéljai iránt. Lind Marczella poétikus éneke és Mosshammer Román hárfajátéka mellett hallottunk ezen az estén néhány rendkivül nehéz khorust olyan elöadásban, mely vetélkedett a mai politikai helyzet zavarosságával. Ha idáig csak ennyire haladtak, jobb lett volna ezt titokban tartaniok. A posta- és távirdatitok megsértése nem szép cselekedet.”
A haláláról szóló gyászértesítő szerint felesége, Hermine mellett két lánya, Mancika és Vilmuska gyászolta. A Kerepesi úti temetőben ravatalozták fel, de nem tudni, hogy sírja valójában hol található. A mai nyilvántartások szerint nem a Kerepesi temetőben nyugszik, talán időközben megszüntették a sírt, vagy lehet, hogy a búcsúztatás után Ausztriába szállították és ott hantolták el.
A családnak köszönhetően számos fénykép, néhány újságcikk és plakát is fennmaradt utána, illetve került egy részük az Operaház archívumába.
*
Itt köszönjük meg újra a Mosshammer-család, valamint az Operaház, személy szerint Várkonyi Judit archívumvezető segítségét a cikk megírásához.
- Zenelap. Közlöny a zeneművészet összes ágai köréből. 1897. december 15., XI. évf. 28. szám (első és legfontosabb életrajzi írás róla)
- 1898/39. sz. kinevezési okmány Otarrah József zeneakadémiai titkár aláírásával
- Színház és Divat. 1918. szeptember 1. 31. old.
- Érdekes Újság, 1920/39. sz., 21. old.
- Muzsika, I. évf. 2. sz., 1958. február, 41. o.
