Minden hárfás meleg szívvel gondol vissza XV. Lajos és unokája, XVI. Lajos udvarára, ahol a hárfa nagy becsben tartott hangszer, a hárfakészítő pedig megbecsült mester volt. Madame Victoire az előbbinek a lánya, az utóbbinak a nagynénje volt. Az őt ábrázoló korabeli festmény azt bizonyítja, hogy az uralkodók a gyermekeik nevelésében is nagy szerepet szántak a hárfának, akik aztán egész életükben kedvüket lelték benne.
A festmény 1773-ban készült. Az abszolutista francia udvar ekkoriban élte a fénykorát, erről árulkodik a szereplő ruhája és egész környezete. Etienne Aubry (1746-1781) festette, aki ma már kevésbé ismert művész, de a saját korában elismert és sokat foglalkoztatott festő volt. Vászon és olaj technikával készült, a mérete óriási, 263 × 177 cm. A Versaillesi Nemzeti Múzeumban őrzik sok más korabeli portré és zsánerkép között.
A festményen Viktória Lujza Mária Terézia látható, aki 1733. május 11-én született és 1799. június 7-én halt meg. XV. Lajos hetedik gyermeke, ötödik leánygyermeke volt. A kép egy évvel apja halála előtt, és éppen húsz évvel az új király, XVI. Lajos és felesége, Mária Antónia kivégzése előtt készült.
A megfestett hölgy a kép készítésének idején épp negyven éves volt. Kissé már elhízott és megereszkedett, ami a luxus és a jólét jele. Könnyű, vörös anyagból készült, finom hímzéssel teleszőtt ruhája éles ellentétben áll a háttérben látható súlyos drapériával és a kövezet geometriájával, e kontrasztok kiemelik a nő előkelőségét és eleganciáját.
De a kecsesen tartott kéz és a palotabelső is a játékos intelligenciájáról és kifinomult ízléséről mesél, akárcsak a gazdagon faragott bútorok és az aranyozott hangszer. A tárgyak, redők, színek és minták hullámzó ritmusa pedig felerősíti mindezeket, úgyhogy az egész képből valóban a hatalom pompája árad, a rokokó nőies bájával és a nagyvilági élet örömeivel együtt.
 |
| Victoire de France hárfán játszik 1773 olaj és vászon 263 × 177 cm Musée national des Châteaux de Versailles et de Trianon (forrás: Wikimedia) |
Talán kiábrándítóan hangzik, de a festmény valószínűleg sokkal inkább azt mutatja, hogy a festő milyennek szerette volna látni az uralkodó lányát és általában a királyi udvart, mint amilyen ember valójában Madame Victoire volt. Nagyapja Stanisław Leszczyński, a trónját vesztett lengyel király volt, édesanyja Marie Leszczinska hercegnő, aki XV. Lajos feleségeként tíz élő gyermeknek adott életet.
Marie európai hírét és udvari helyzetét jól jellemzi egy kortárs levele, amit Lajos és a hercegnő házasságkötésekor írt:
„Bevallom, meglepődtem, hogy a király számára, aki az egyetlen tiszta vérűnek megmaradt személy Franciaországban, ennyire rangon aluli házasságot hoznak össze, és hozzáadnak egy szimpla lengyel kisasszonyt, akinek (…) semmi előnyös tulajdonsága sincsen, és az apja csupán huszonnégy órán át volt király.”
Victoire-nak, hasonlóan anyjához, később kevés megbecsülés jutott. Több testvéréhez hasonlóan nem a Versaillesi Kastélyban nevelkedett, neki a Fontevraud-i apátság jutott. Nélkülözte a mindennapos szülői szeretet, a környezet ugyanakkor nyilván megfelelt a mélyen vallásos lengyel léleknek. Tizenöt éves korában került az udvarba, ahol hamar szembe találta magát az arisztokrata elittel.
Az ellenségeskedés oka a kegyencek és kegyencnők pénz- és hataloméhsége, alattomos praktikái és üres, pazarló fényűzése, nem kevésbé pedig apja és mások kicsapongó szerelmi élete volt. Ebben az időben már anyja is háttérbe szorult, annak ellenére, hogy a nép – hitvesi hűsége, gyermekei iránti szeretete és a szegényekhez való könyörületessége miatt – a Bonne Reine Marie („Jó Mária királyné”) névvel illette. Hogy nem valamilyen egyszerű bigott katolikusságról van szó az esetükben, azt a családhoz közel álló és Rousseau-t követő pedagógus, író és hárfatanárnő, Mde de Genlis élete is jól mutatja.
Victoire-t tartották a király legszebb lányának, mégsem ment férjhez soha. Egyetlen egyszer, 1753-ban ugyan jelentkezett nála egy spanyol kérő, de a haldokló felesége felépülése (!) miatt aztán visszalépett. Sokat elárul a család életéről és hányattatásáról, hogy a testvérek közül mindössze ketten élték meg a felnőttkort és kötöttek házasságot, egyik húga pedig egyenesen apáca lett. Nem tudjuk, hogy Victoire-t élete 66 éve alatt a szerelem érzése vajon megérintette-e?
Victoire szemben állt a francia forradalommal, s nemcsak a születése okán, de annak egyházellenessége és erőszakossága miatt is. A trónfosztás után további rokonait vesztette el, s hamarosan egy kivételével valamennyi családtagját elvesztette. Száműzetésük után, akárcsak egykor üldözött nagyapja és gyermek édesanyja, évekig vándorolt Európa-szerte. Torinóban, Rómában, Nápolyban, Korfun és Triesztben élt, végül itt érte a halál.
A család utolsó tagja, Adelaide, aki egyetlen társa volt a tízéves bolyongásban, alig egy évvel élte őt túl.