Tompa Mihály (Rimaszombat, 1817. szeptember 28. – Hanva, 1868. július 30.) elárvult, magára hagyott gyerekből lett előbb bölcsészetet, jogot és teológiát tanult tudósember, később városi lapszerkesztő és szabadságharcos tábori pap, legvégül pedig egyszerű községi lelkipásztor, egyszersmind akadémiai tag. Petőfi Sándor mondta, hogy Arany János és ő maga mellett Tompa képviseli a népköltészetet. A mai értő okosok - saját ízlésük alapján - tehetségét ugyanakkor már kétségbe vonják.
Tény, hogy a maga korában rendkívüli népszerűségnek örvendő költőre elementáris erővel hatottak a népregék, népmondák, népdalok és népi versek. Az alábbi költeménye nemcsak a hárfa miatt érdekes. Bájos romantikus képek tűnnek fel benne tündérien színes és varázslatosan dús, szép magyar nyelven.
 |
| Tompa Mihály ifjúkori képe |
Hárfám
»Hárfám, ne zengj szerelmet,
Feledd örökre azt!
Lásd, szívem- és szememből
Bút és könyűt fakaszt;
Felőle, húrjaidról
Emlékezet ha kel:
Miként a holt pacsirta,
Némúlj örökre el!
Lágy hangokon, ne tűntesd
Elém a hitszegőt!
Nyájas reménye, melyet
A szív magára szőtt,
Lefoszlott, mint lefoszlik
Fájáról a virág,
Ha éltén őszi éjnek
Gyilkos haragja rág!«
És fájó szívem álma
Vad rengetegbe vitt,
Hol felleg ússza a bérc
Repkényes ormait,
Hol titkos édes hangon
Susog minden levél,
S vándor fuvalmak ajka
Tündér regét regél.
Ott a magány ölére
Simúlva biztosan:
Enyhűlet ért szememnek
Könyhullatásiban.
Megtelt csordultig a szív,
S addig hevűlt, dagadt,
Mig érzeménye buzgó
Énekben felfakadt.
S mig énekeltem nagy,
Dicső természetet:
Szerelmem ihleté át
A szíves éneket;
A felvont húr zenéjén
Általfuvalt heve,
És rajta a dal újra
Szerelmi dal leve.
E hárfa énekének
Mig álom-élte tart,
Mig el nem fog borúlni
A ciprus árnya rajt:
A húrok zengzetében
Életre költ dalát,
Mindenható szerelem,
Te hasd, ihlessed át!
(1844, forrás:
Tompa, Wikiforrás)
