Kovalcsik Katalin 1954-ben született Budapesten. Népzenekutató és zenetudós, az egyetem elvégzése óta az MTA Zenetudományi Intézetének a munkatársa. Már fiatal korában érdekelte a magyarországi szintók hárfazenéje és hárfakészítő mestersége. A cigányhárfások eltűnése óta leginkább csak Katalin és néhány tudóstársa gyűjtéseiből, fénykép- és hangfelvételeiből nyerhetünk képet arról, hogy kik is voltak a hárfás szintók, s milyen is volt az életük.
 |
| Kovalcsik Katalin (1954-2013) |
Első diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán 1978-ban szerezte zeneiskolai szolfézs- és hárfatanár szakon. Második diplomáját az időközben egyetemi rangot kapott Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen 2004-ben. Ekkor muzikológiát hallgatott. 1979-ben lett az MTA Zenetudományi Intézetének a munkatársa.
Az elmúlt évek alatt végigjárta a tudományos ranglétrát. Először tudományos segédmunkatárs volt, 1983-tól tudományos munkatárs, 2006-tól pedig tudományos főmunkatárs. 2006-ban PhD tudományos fokozatot szerzett, dolgozatának címe
A „cigány nótától” az „autentikus cigányzenéig” volt.
A 2010-ben Szabolcsi Bence-díjjal kitüntetett tudós több egyetemen is megfordult mint oktató az évek során. Kisebb megszakításokkal 1994-től tanít cigány kultúrát és cigány zenekultúrát a Pécsi Tudományegyetemen. 2003-tól egy ideig az ELTE Kulturális Antropológia Tanszékén románi és beás cigány nyelvet, illetve zenei antropológiát adott elő.
Számos tudományos szervezet fogadta a tagjai közé, sőt a Gypsy Lore Society-nak 2003-tól a vezetőségi tagja is. Tagja még a Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaságnak, a Magyar Néprajzi Társaságnak, az European Seminar in Ethnomusicology-nak és az International Council of Traditional Music-nak is.
Vezető szervezőként 1990-ben részt vett a Second International Meeting of the Section of Young Ethnomusicologists, International Council of Traditional Music című, Budapesten megrendezett konferencián, majd 1996-ban a Magyar Néprajzi Társaság Cigány Néprajzi Ülésszak című rendezvényén. Utóbbit szintén Budapesten tartották.
A népzenetudományon, az etnomuzikológia keretében főképp a cigányok zenélésével és a cigányzenékkel foglalkozik. 1979-től végez terepmunkát magyar és külföldi közösségekben. A rendszerváltásig főképp a környező szocialista országokba (Csehszlovákiába, Bulgáriába, Jugoszláviába, Lengyelországba, Moldáviába, Romániába és Kárpátaljára) jutott el, de azóta távolabbi nyugati országokba (pl. USA, Nagy-Britannia, Izrael, Németország, Törökország és Ausztria) is járt. Munkáját megkönnyíti, hogy románi és beás nyelven is beszél.
Igen széles kutatási területe a következő fontosabb témákat foglalja magába:
Ami hárfás szemmel igazán izgalmas és fontos, hogy a magyarországi szintókkal is behatóan foglalkozott. Gertner János (Mohács), Wuchinger Gáspár (Budapest, Kispest), Horváth János (Tamási) és Lehr József (Dunaújváros) hárfások ma már elsősorban csak Katalin írásaiból, fényképfelvételeiből és zenei gyűjtéseiből ismerhetők meg, a néhányuk által készített népi hárfákkal együtt.
Katalin nyolc tudományos és pedagógiai könyv szerzője (részben szerzőtársakkal), hét tudományos és pedagógiai könyv, illetve folyóiratszám szerkesztője, s majd' 40 magyar és idegen nyelvű (angol, francia, német) tudományos cikk szerzője. Néhány jelentős publikáció ezek közül: