Po Csü-ji (más néven: Bái Jüyi, 白居易) a kínai Tang-dinasztia korának legnagyobb, legnépszerűbb, még Japánban is ismert költője volt. Hsziancseng városban született 772-ben és Lojangban halt meg 846-ban. Tudós, de szegény családba született, kiváló képességei miatt mégis tartományi kormányzóvá nevezték ki. Később száműzték, majd újra fontos állami megbízásokat kapott.
Mintegy 2800 verset írt, egy részük azonban csak átiratban ismert: az írnokok átjavították a számukra érthetetlen részeket. Szomorkás lírája igazán különleges, hiszen egy régen élt és nagyon távoli ember érzéseit tükrözi. Költészete középpontjában az erős társadalmi felelősségérzet áll. Úgy tartotta, hogy a vers a cselekvés egyedül lehetséges formája maradt a merev hivatalnokrendszer keretei között.
Legtöbb verse Weöres Sándor tolmácsolásában ismerhető meg, de fordította őt Bernáth István, Ecsedy Ildikó, Orbán Ottó és Szerdahelyi István is. Ezt a versét Kosztolányi Dezső fordította magyarra. Érdekesség, hogy a költemény nem jelent meg a híres Lyra Mundi-kötetben (Li Taj-po, Tu Fu, Po Csü-ji. Európa Kiadó, Budapest, 1976.).
 |
| Po Csü-ji |
Öreg hárfa
Pár összeábdált fából áll a hárfám,
ódon dalok szunnyadnak benne árván,
öreg, szelíd és csöndeskés dalok,
nem kedvelik már a fiatalok.
Jáspis-nyergére festék kéne újra,
portól sötétlik rózsaszínű húrja.
Kiérdemült és rozzant, régi holmi,
de hangja tiszta, szépen tud dalolni.
El is játszunk mi - én s az ócska szerszám -
megpengetem, bár senki sem figyel rám
s a régi hárfást senki sem hivatja:
a csinnadrattának van ma divatja.
(Forrás:
Po Csü-ji, Wikiforrás)
