 |
| Arany János. Barabás Miklós metszete Ellinger Ede fényképe alapján |
Ma ünnepeljük Arany János születésének 194. évfordulóját, aki 1817. március 2–án született Nagyszalontán, és egy nagyon más világban, a már egyesült világvárosi Budapesten hunyt el 1882. október 22-én. Földművelő családba született és akadémikusként halt meg. Közte pedig úgy élt, hogy máig csodálja és szereti egy ország.
Egyik legismertebb verse hárfásokról, a walesi bárdokról szól. Kevesen tudják, hogy azon ritka magyar költemények közé tartozik ez a vers, amely középiskolai tananyag Nagy-Britanniában. Több fordítása is létezik, az egyik legismertebb a neves fordító, Watson Kirkconnell (1895. május 16. – 1977. február 26.) munkája.
Az interneten számos kép, szavalat és zenemű található, amelyek a költeményt illusztrálják vagy dolgozzák fel. Érdemes rákeresni ezekre, mert azt bizonyítják, hogy függetlenül a pártállásunktól, az életkorunktól vagy a lakóhelyünktől, azért vannak még közös értékeink.
Ami igazán érdekes, hogy mennyire mást jelent nekünk a ballada, mint az angolszász olvasónak. Már-már kötelességszerűen persze itt is, ott is közlik a legfontosabb tényeket, sőt maga Arany is fűzött megjegyzést a vershez. Az angol olvasónak ettől függetlenül sem Petőfi Sándor, sem Petőfi és Arany barátsága nem mond sokat, ahogy nyilván a magyar szabadság ügye sem. Mi pedig szinte észre sem vesszük, hogy hárfások a vers szereplői, nem tudjuk róluk, hogy maradi középkori kiváltságok birtokosai voltak, vagy hogy a véreskezű Edward is emberből volt, akinek boldog házasságából bizony huszonöt gyermek született...
Magyar megbízás alapján hamarosan bemutatják itthon a neves kortárs angol zeneszerző, a walesi születésű Karl Jenkins művét, ami a bárdokat dolgozza fel. A kétszáznál is több közreműködőt felvonultató nagyszabású kantáta világpremierjét a tervek szerint június 21-én tartják a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben (MÜPA).
A walesi bárdok
Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
A velszi tartomány.Van-e ott folyó és földje jó?
Legelőin fű kövér?
Használt-e a megöntözés:
A pártos honfivér?S a nép, az istenadta nép,
Ha oly boldog-e rajt'
Mint akarom, s mint a barom,
Melyet igába hajt?Felség! valóban koronád
Legszebb gyémántja Velsz:
Földet, folyót, legelni jót,
Hegy-völgyet benne lelsz.S a nép, az istenadta nép
Oly boldog rajta, Sire!
Kunyhói mind hallgatva, mint
Megannyi puszta sir.Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Körötte csend amerre ment,
És néma tartomány.Montgomery a vár neve,
Hol aznap este szállt;
Montgomery, a vár ura,
Vendégli a királyt.Vadat és halat, s mi jó falat
Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,
Hogy nézni is tereh;S mind, amiket e szép sziget
Ételt-italt terem;
S mind, ami bor pezsegve forr
Túl messzi tengeren.Ti urak, ti urak! hát senkisem
Koccint értem pohárt?
Ti urak, ti urak!... ti velsz ebek!
Ne éljen Eduárd?Vadat és halat, s mi az ég alatt
Szem-szájnak kellemes,
Azt látok én: de ördög itt
Belül minden nemes.Ti urak, ti urak, hitvány ebek!
Ne éljen Eduárd?
Hol van, ki zengje tetteim -
Elő egy velszi bárd!Egymásra néz a sok vitéz,
A vendég velsz urak;
Orcáikon, mint félelem,
Sápadt el a harag.Szó bennszakad, hang fennakad,
Lehellet megszegik. -
Ajtó megől fehér galamb,
Ősz bárd emelkedik.Itt van, király, ki tetteidet
Elzengi, mond az agg;
S fegyver csörög, haló hörög
Amint húrjába csap."Fegyver csörög, haló hörög,
A nap vértóba száll,
Vérszagra gyűl az éji vad:
Te tetted ezt, király!Levágva népünk ezrei,
Halomba, mint kereszt,
Hogy sirva tallóz aki él:
Király, te tetted ezt!"Máglyára! el! igen kemény -
Parancsol Eduárd -
Ha! lágyabb ének kell nekünk;
S belép egy ifju bárd."Ah! lágyan kél az esti szél
Milford-öböl felé;
Szüzek siralma, özvegyek
Panasza nyög belé.Ne szülj rabot, te szűz! anya
Ne szoptass csecsemőt!..."
S int a király. S elérte még
A máglyára menőt.De vakmerőn s hivatlanúl
Előáll harmadik;
Kobzán a dal magára vall,
Ez íge hallatik:"Elhullt csatában a derék -
No halld meg Eduárd:
Neved ki diccsel ejtené,
Nem él oly velszi bárd.Emléke sír a lanton még -
No halld meg Eduárd:
Átok fejedre minden dal,
Melyet zeng velszi bárd."Meglátom én! - S parancsot ád
Király rettenetest:
Máglyára, ki ellenszegűl,
Minden velsz énekest!Szolgái szét száguldanak,
Ország-szerin, tova.
Montgomeryben így esett
A híres lakoma. -S Edward király, angol király
Vágtat fakó lován;
Körötte ég földszint az ég:
A velszi tartomány.Ötszáz, bizony, dalolva ment
Lángsírba velszi bárd:
De egy se birta mondani
Hogy: éljen Eduárd. -Ha, ha! mi zúg?... mi éji dal
London utcáin ez?
Felköttetem a lord-majort,
Ha bosszant bármi nesz!Áll néma csend; légy szárnya bent,
Se künn, nem hallatik:
"Fejére szól, ki szót emel!
Király nem alhatik."Ha, ha! elő síp, dob, zene!
Harsogjon harsona:
Fülembe zúgja átkait
A velszi lakoma...De túl zenén, túl síp-dobon,
Riadó kürtön át:
Ötszáz énekli hangosan
A vértanúk dalát.[*]
(1856)
[*] A történelem kétségbe vonja, de a mondában erősen tartja magát, hogy I. Eduárd angol király, Wales tartomány meghódítása (1277) után, ötszáz
walesi bárdot végeztetett ki, hogy nemzetök dicső múltját zöngve, a fiakat föl ne gerjeszthessék az angol járom lerázására. - A. J.