Az alábbi koncertkép Siân James hárfást ábrázolja, aki - valljuk be -, nem túl ismert nálunk, és hát a Youtube-on is meglehetősen kevesen nézik. Nos, ha itthon vagy a nagyvilágban nem is ismerik, szűkebb hazájában azonban rendkívüli népszerűségnek örvend. Számos díjat nyert, s rajongói a „Walesi Enya”-nak nevezik.
 |
| Siân James walesi hárfás zenész |
Siân James hárfás 1961. december 24-én született egy aprócska walesi faluban. Hatéves korában kezdett zenét tanulni, előbb zongorázni és hegedülni, majd 11 éves korától hárfázni is. Dalait maga írja, ezek a népzene és a dzsessz sajátos egyvelegei. Első lemeze viszonylag későn, 1990-ben jelent meg, s három-négy évenként ad ki egy új albumot. Hogy mennyire népszerű művész, azt az is jelzi, hogy egy neves festő 1994-ben megörökítette tanulás-gyakorlás közben.
A festményen egy fiatal nő látható óriási hangszerével egy aprócska szobában. A kép első ránézésre derűs, hiszen a napfény és az árnyékok, a színek és az ablakon át észlelhető természet frissességet, üdeséget áraszt. Ennek azonban némileg ellentmond, hogy a lány rossz helyen ül, hiszen egy nyitott ajtóban gyakorolni meglehetősen valószínűtlen helyzet.
 |
Sian James hárfás
Huw S. Parsons festménye
olaj, farost
1994
64 x 40 cm |
De egyébként is számos trükköt alkalmazott a festő, hogy elkerülje a szokásos kliséket és feszültséget teremtsen, vagy meghökkentse a nézőt. Az egyik ilyen, hogy a kép széleit csak megrajzolta, ám nem festette meg. Ezzel kizárja, hogy a néző elkalandozzon a valóságtól egy másik, szebbnek vagy kiegyensúlyozottabbnak tartott világba. Egyúttal egy különleges és szabálytalan keretet is adott a képnek. Egy másik trükk, hogy a fényképezőgépek nagylátószögű objektívjeihez hasonló módon torzított képet ad a látványról. A hárfa nyaka és koronája természetellenes módon nagynak látszanak és eltakarják a szobán túli világot, a hangszer pedig, uralva a kép jó részét, szinte a játékosra dől. Végül még egy kis csalás a perspektívával. Ha jobban megnézzük, a nő a nyitott ajtóban ül, a korona azonban a kép előterébe került, ami nagylátószög ide, torz perspektíva oda, a valóságban nemigen fordulhat elő.
Ám nem is ezek adják igazán a kép érdekességét. A művész ennél sokkal fontosabb dolgokról is beszél korunkkal, mai életformánkkal kapcsolatban. Láthatjuk, hogy a hárfás edzőruhában és tornacipőben állt modellt a festőnek. A nyers deszkaajtó a régi paraszti időket idézi. A hárfa a 19. századi úri-polgári szalonokból, a szőnyegek indiánmintája pedig a mozifilmek vadnyugati kellékeiből lehet ismerős. Tájak, korok, stílusok és kultúrák keverednek tehát, ahogy napjainkban mindenütt, amerre csak nézünk. A nézőnek csak egy dolga marad, ezt a tarka, torz és feje tetejére állított világot látva, megpróbálni elképzelni, hogy vajon mit játszik a hárfás?
*
Befejezésül feltétlenül meg kell említeni egy walesiekkel kapcsolatos fontos körülményt is, egy nálunk tapasztalható furcsa gondolkodásmóddal együtt. Akik gyakran néznek hárfás honlapokat, tudják, hogy milyen büszkén használják a walesiek ősi nyelvüket és írásmódjukat, s nyilván a többség is toleráns ezzel szemben. Vagy ha nem, hát istenem... Nálunk ellenben nyoma sincs ennek a toleranciának bizonyos területeken. Elég csak arra utalni, hogy az ősi rovásírást sokan par excellence a hungarizmussal azonosítják. S mintha ez nem volna elég, ráadásul épp az a réteg teszi ezt, amelyik magát oly' hangosan
multikulturálisnak nevezi...
Kapcsolódó írás:
