A Szent István Zeneművészeti Szakközépiskolában - mint már írtuk - hangszerkiállítás volt megrendezve június 10-11-én. Ott beszélgettünk el Héjja János csellókészítő mesterrel, aki segített bepillantást nyerni a hangszerkészítés rejtelmeibe.
|
Héjja János a szerzővel |
Milyen hangszerekkel foglalkozik?
Az igazi hivatásom, hogy mesterhangszereket gyártok és javítok, mégpedig csellókat. De bármilyen más vonós hangszer, hegedű, brácsa, nagybőgő javítását is vállalom.
Mit jelent az, hogy mesterhangszer?
Többek között azt, hogy az instrument válogatott fából, gondos kézi munkával készül. Európában a legjobb fák Szerbiában és Erdélyben találhatók.
Mennyi ideig készül egy ilyen hangszer?
4-5 hónapig úgy, hogy addig mást nem vállalok, csak azzal foglalkozom.
Hol található a műhelye?
Nagytarcsán, egy kis községben Pest megyében. Pár éve én magam építettem ott egy műhelyt, és szereltem fel különböző gépekkel és eszközökkel.
Mit remél a kiállítástól?
A háború előtt jó néhány nemzetközi hírű hangszerkészítő működött itt, Magyarországon. Azt reméljük, hogy újra megbecsült szakma lesz a miénk, hiszen kiváló alapanyagokból dolgozunk megfelelő szakmai tudással.
Tudna mondani híresebb művészeket, akik az ön hangszerét használják?
Igen. Bartos Csaba, a Magyar Állami Operaház csellistája, Kertész György, a Budapesti Fesztiválzenekar zenésze, Nagymiklósi Judit, aki a Magyar Rádió Szimfónikus Zenekarának a tagja. A külföldiek közül Josephine Stephenson-t említem, aki a „Giovanni”, és Elizabeth Csicseri-Rónayt, aki a „Stradivari” modellemen játszik. Mantlik Jutka csellótanár és kamaraművész is játszik a hangszeremen.
Köszönöm az interjút!
Én köszönöm.
-fanni