A World Harp Congress a legnagyobb és legjelentősebb hárfás szervezet a világon. Néhány adatot összeszedtünk róla, hogy magyarul is elérhetők legyenek.
A
World Harp Congress (Nemzetközi Hárfa Szövetség) egy non-profit szervezet, ami hárfásokat, hárfakészítőket és hárfarajongókat tömörít. Nemcsak egyéneket és nemzeti szövetségeket fog össze, de különféle speciális szervezeteket is (pl. régi zenei vagy népzenei hárfások).
A szervezet 1981-ben alakult. Előzménye a húsz éven át Hollandiában megrendezett
Nemzetközi Hárfa Hetek elnevezésű rendezvény volt, melyet
Phia Berghout és
Maria Korchinska hárfaművészek szerveztek. A Szövetség alapítója Phia Berghout, első elnöke
Ann Stockton, első művészeti vezetője pedig
Susann McDonald volt.
A Szövetségnek ma kb. 40 országból vannak tagjai. Célja a hárfás előadóművészet támogatása, különösen a hárfaoktatás fejlesztése, új hárfás kompozíciók megszületésének az elősegítése, a
Phia Berghout Alapítvány támogatása, kongresszusok szervezése, szakújság megjelentése, továbbá egy könyvtár működtetése.
A szervezetet 30 fős igazgatóság vezeti. Ennek tagjai az elnök, az alelnökök, a művészeti vezető és az igazgatósági tagok. Az igazgatóságot több állandó vagy ideiglenes bizottság és projekt segíti (pl. ifjúsági tagozat, zenei bizottság, pénzügyi bizottság). A vezetőségnek még sosem volt magyar tagja.
A szövetség háromévente rendezi meg nemzetközi kongresszusait. Ezeken koncerteket és zenetudományi szemináriumokat tartanak. Eddigi kongresszusok:
1981 Maastricht, Hollandia
1984 Jeruzsálem, Izrael
1987 Bécs, Ausztria
1990 Párizs-Sèvres, Franciaország
1993 Koppenhága, Dánia
1996 Seattle-Tacoma, USA
1999 Prága, Cseh Köztársaság
2002 Genf, Svájc
2005 Dublin, Írország
2008 Amsterdam, Hollandia
2011 Vancouver, Kanada
A következő kongresszust 2014-ben
Sydneyben tartják.
A Szövetség újságja a
World Harp Congress Review, amely évente kétszer jelenik meg. Híreket, szakmai információkat, tudományos cikket közöl a világ minden tájáról. Arról nem sikerült adatot találni, hogy magyar könyvtárakban fellelhető-e a lap, illetve hogy szerzői között voltak-e már magyarok.
A Szövetséget több nagy hárfagyár (
Aoyama,
Camac,
Lyon & Healy,
Salvi), valamint egyéb szervezet támogatja. Együttműködik egy biztosítótársasággal is, amely a hangszerek pótlását segíti.
A szervezetnek Magyarországról kb. tucatnyi tagja van, akik a Magyar Hárfa Társaság tagjai. A társaságnak nincsen weblapja, így erről is kevés információ szerezhető. Tagjai nyilván magyar előadóművészek és tanárok.
2010-ben
Sipkay Deborah hárfaművészt beválasztották a WHC Új Zenei Bizottságba. Általa a tágabb értelemben vett vezetőségbe már egy magyar is bekerült.