Az alábbi részlet a Nemzeti Múzeum Aranyhárfájáról szól. Az írás 1941-ben jelent meg annak kapcsán, hogy a Múzeumban egy pompázatos barokk kiállítás nyílt Mária Terézia trónra lépésének 200. évfordulóján.
A részletből egy eddig nem ismert adat is megtudható. Nevezetesen, hogy az Aranyhárfa készítője, Cousineau kinek a segítségét vette igénybe a hangszert díszítő festmények elkészítésénél.
 |
| Gustaf Lundberg (1695–1786): François Boucher (1703-1770) portréja pasztellkréta, papír Louvre, Párizs 65 × 50 cm (Forrás: Wikipédia) |
A kiállított műkincsek között volt egy hárfa, a Nemzeti Múzeum tulajdonából, amely a hozzáfűződő történelmi emlékeknél fogva is, de meg mint műtárgy is méltó feltűnést keltett. Ezt a hárfát ugyanis Mária Terézia tragikus sorsú leánya, Marie Antoinette francia királyné kapta 170 évvel ezelőtt, amikor 15 éves korában az akkori francia trónörököshöz férjhez ment.
Külön érdekessége pedig a hárfának, hogy a rajta lévő festmények a híres francia rokokó-festőnek, Francois Bouchernek egyik legutolsó műve, amelyet a 67 esztendős, gáláns-piktor valósággal remekbe készített, mintha életének ebbe az utolsó alkotásába akarta volna minden tudását, egész fantáziáját beleönteni.
Tudjuk, hogy Marie Antoinette-nek minő szomorú sorsa lett aztán. Tizenegy évi házasság után végre fia született s ettől fogva pokol lett az élete, mert sógora, aki elesett a trónörökléstől, kígyót-békát kiabált a szerencsétlen asszonyra s ezzel a gyűlölet parazsát szórta az „osztrák asszony” fejére a francia tömegek előtt.
Mária Terézia leánya vérpadon, 38 éves korára hófehérre őszült fejjel végezte be életét, de egyik hívének sikerült ezt a hárfát az összeomlásból kimentenie. Ki tudja, mennyi könnyét sírta el e mellett az arany-hárfa mellett a szerencsétlen asszony?!
Az Aranyhárfáról szóló írásunkból kiderül, hogy a festmények mit ábrázolnak. De ezzel még nincs vége, hiszen egy rokokóról szóló írást nem lehet úgy befejezni, hogy ne szólnánk a korszak kisebb-nagyobb furcsaságairól.
Nos, azt nem tudjuk megmondani, hogy François Boucher festőművész hányszor fürdött havonta, vagy hogy levágták-e a fejét, ám egy híres mondása fennmaradt az utókor örömére:
A természet túlságosan zöld és rosszul van megvilágítva ahhoz, hogy festői téma lehessen...