Ma már a lexikonok közül is csak a régebbiek emlékeznek meg róla. Pedig egykori méltatói még úgy tartották, hogy ő volt az, aki a koncerthárfa kifejlesztése előtt, a 18-19. század fordulóján forradalmasította a hárfajátékot, s aki az egyik megalapítója volt a mára világhírűvé vált orosz hárfaiskolának.
 |
| Simon-Charles Miger (1736-1820) és
Charles-Nicolas Cochin (1715-1790): |
Cardon Párizsban, a „hárfa fővárosában” hamar elismert muzsikus lett. 1785-ben d’Artois grófné (1756–1805), a későbbi X. Károly király felesége alkalmazta mint hárfatanárt. De tanítványa volt pédául Carl Renaudin is, aki három évtizeddel Mälzel előtt már feltalálta a metronómot.
Az 1785-ös év egyébként is jelentős változásokat hozott Cardon életében. Ebben az évben házasodott össze Charlotte-Rosalie Pitrot színésznővel, továbbá ekkor adta ki A hárfajáték iskolája című művét.
1785-89 között Angliában és Mecklenburg-Schwerinben is élt, utazásairól azonban kevés adat maradt fenn. Egyik művét a walesi hercegnek ajánlotta. Mivel mind a francia, mind az angol uralkodó osztállyal jó kapcsolatai voltak, ezért 1789-ben, a francia forradalom kitörésekor nem érezte biztonságban magát, s elfogadva Nyikolaj Petrovics Seremetyev gróf meghívását Oroszországba utazott. A Cousineau-cég katalógusa szerint zeneszerzői munkássága ekkor 22 opusból állt.
Kezdetben zenekari tagként a gróf színházában játszott, ami Moszkvában és a gróf Moszkva-környéki birtokain működött. A zenekarban több külföldi és jobbágyszármazású orosz zenész is szerepelt. Egyik kiemelkedő tehetségű tanítványa a gróf titkos szeretője, az alacsony sorból származó Praszkovja Ivanovna Kovaljova-Zsemcsugova hárfás volt.
Hamarosan híre terjedt művészetének és Szentpétervárra hívták. 1790. szeptember 1-jén szerződést kötött a Cári Színházak Vezetőségével. Az udvari zenészeknek adható legnagyobb, 3000 rubel összegű fizetést ajánlották fel neki, cserébe az Ermitázs Színházban, a Városi Színházban és az udvari koncerteken kellett szerepelnie. Első fellépése az olasz zeneszerző, Giuseppe Sardi Oleg korai uralkodása című operájában volt. 1791-ben II. Katalin cárnő udvari zenekarában koncertmester beosztást kapott.
Ugyanebben az évben felesége is Szentpétervárra érkezett. Felkérték, hogy játssza el az operaelőadások főszerepeit. Két hónap múlva azonban az asszony elhagyta az orosz fővárost és visszatért Franciaországba, mivel nem bírta a hideg éghajlatot és betegeskedett. A házastársak kapcsolata ezután végleg megszakadt. 1793-ban megismerkedett Maria Carolina Champeau-Grammon-nal, a párnak 1796-ban lánya született. Az élettársak csak 1801-ben kötöttek házasságot, az eskövőre Gatcsinában került sor római katolikus szertartás szerint.
1793-ban lejárt a szerződése, amit nem hosszabbított meg, bár a Sardi-operában 1795-ig még szerepelt. Önállóan koncertezett, zeneszerzéssel és hárfatanítással foglalkozott. Tanítványa volt többek között II. Katalin cárnő, Jelizaveta Alekszejevna cárné, továbbá Jelena Pavlovna Romanova nagyhercegnő, I. Pál cár egyik lánya. 1797-ben megalapította az első orosz hárfás folyóiratot Journal címmel. A lapban közkedvelt olasz ariettákat, saját szerzeményű dalokat, kisebb áriákat közölt.
Élete utolsó éveiről szintén kevés adat maradt fenn. Oroszországban nagy vagyonra tett szert, időnként még Seremetyev gróf is hozzáfordult kölcsönért. 1802-ben családjával hazalátogatott Franciaországba, majd hamarosan visszatért Szentpétervárra. Itt megbetegedett és 42 éves korában, 1803. március 11-én elhunyt.
Második felesége később perbe szállt a Cardon-családdal. Házasságuk érvényességét azonban nem ismerték el, a perből híres precedens lett.
Cardon d’Artois grófnénak, Mária Antóniának, a walesi hercegnek és II. Katalin orosz cárnőnek is ajánlott műveket. Madame de Genlis memoárjaiban azt írta róla, hogy korának egyik legtehetségesebb zeneszerzője volt.