Valószínűleg ő a legismertebb és leginkább kedvelt hárfás Magyarországon, a férfiak közül mindenképp. A privatemusic cikkével mutatjuk be. A közléshez való hozzájárulást ezúton is köszönjük!
Andreas Vollenweider 1953-ban született Zürichben. Édesapja Hans Vollenweider, Európa egyik leghíresebb orgonistája, aki mellett rendkívül kreatív és zeneileg inspiráló környezetben nőtt fel. Kora gyerekkorától saját hangszerét és kifejezésmódját kereste, végül 22 évesen rátalált a hárfára, melyet rögtön tovább is fejlesztett, megépítve magának egy új, addig soha sem látott hangszert. Az elektro-akusztikus hárfán aztán létrehozta különleges, egyéni stílusát.
Úgy képzelte, hogy majd filmekhez, televíziós produkciókhoz, színházi előadásokhoz komponál zenét, de 1979-ben hirtelen felvette az „Eine Art Suite in XIII Teilen” című bemutatkozó lemezt, amit a Vollenweider-hangzás bölcsőjének tartanak. Megalakul az „Andreas Vollenweider & Friends”, melynek managementje a nagyszabású produkciók mellett dönt: 1981-ben bemutatkozik a Montreaux Jazz Fesztiválon, miközben boltokba kerül a „Behind The Gardens, Behind The Wall, Under The Tree...”, mely meghozza számára a nemzetközi elismertséget mind a közönség, mind a kritikusok elött. Innovatív zenéjéért Amszterdamban elnyeri a presztízst jelentő Edison-díjat, majd „Pace Verde” című kislemezével és annak sokat emlegetett video-klipjével hitet tesz a környezetvédő- és békemozgalmak mellett.
A következő album (White Winds, 1983) elképesztő áttörést hoz az Egyesült Államokban, egyszerre három amerikai slágerlistás helyet söpör be: a pop-, jazz- és klasszikus zene kategóriákat! Ezt követő minden amerikai turnéja dialmenet, a legnagyobb koncerttermek - Carnegie Hall, Radio City Music Hall New York, Kennedy Center Washington, Universal Amphitheater Los Angeles - zsúfolásig telnek hangversenyein. A Grammy-díj sem várat magára, „Down To The Moon” című lemezéért 1994-ben kapja meg, melyet nagyszabású világturné követ Amerikától Európán és Japánon át Ausztráliáig.
Rendkívüli termékenységét jellemzi, hogy az állandó koncertezés mellett maga írja és rendezi díjnyertes videoklipjeit, sőt maga készíti díszlet- és a jelmezterveit, miközben sorra jelennek meg olyan nagysikerű lemezei, mint a „Dancing With The Lion”, a dupla „Trilogy”, és a „Caverna Magica”...!
1991-ben „Book of Roses” című albumán először játszik szimfonikus zenekarral, egy évvel később a csernobili gyerekek megsegítésére óriási koncertet ad a moszkvai Vörös téren, majd munkásságáért megkapja a World Music díjat is. A következő években Carly Simon és Eliza Gilkyson énekesnőkkel készít lemezt és koncertezik, majd ’94-ben egy régi álma teljesül: Luciano Pavarotti hívja meg immár barátjaként, akivel - valamint Bryan Adams rockénekessel - fellépnek duettben is.
1995-ben Dél-Amerikában koncertezik, utána végig turnézza a lengyelországi kastélyokat. Zuccheróval mínusz 8 fokban a 2500 méteres lévő barlangban játszik… Ez utóbbi később nagy hatással lesz karrierjére, hiszen élete első szóló-koncertje volt.
„Csodálatos élmény volt - mondja. Ez az előadás ihlette a kisebb, könnyedebb zenei koncepcióim gondolatát, melyek lehetővé tették számomra, hogy zenészként sokkal szabadabban mozogjak.” (Még ezt megelőzően, 1998-ban rögzítette a „Kryptos”-t, mely a San Remo-i Dalfesztiválra készült darabokra épült és kiindulópontja lett eddigi utolsó „szimfónikus-megaprojectjének”, a „Wolkenstein”-nek is.)
Új szemléletének köszönhető 1999-es „Cosmopoly” című albuma, melyen Vollenweider a nagy produkciók után úgy döntött, hogy kisebb létszámú zenekarral áll elő olyan szólistákkal, mint Bobby McFerrin, a brazil Milton Nascimento, a dél-afrikai Abdullah Ibrahim, a 73 éves örmény legenda, Djivan Gasparyan és a galíciai duda-virtuóz, Carlos Nunez. Lecserélte a már megszokott nagyzenekari felállást és hangzásvilágot, jelenlegi kvartettje spontánabb, a jazzhez és a világzenéhez jobban kötődő muzsikát játszik.
„A múltban kiélhettem barokk ambícióimat: «minél szimfonikusabb, annál jobb». Szimfonikusan álmodtam, szimfonikusan főztem, szimfonikus életmódot folytattam, és körülöttem minden egyre sokrétűbbé, összetettebbé vált. Mindezt maximálisan kiélveztem, úgyhogy ma elmondhatom: semmit sem bántam meg. És mégis, nem sokkal ezelőtt új, erősebb késztetések ébredtek a lelkemben.”
Ugyanakkor persze nem tudja önmagát sem megtagadni, így a 2001-es Varsói Filmfesztiválra „Tales of Kira Kuta” címmel újabb szimfonikus művet írt, melyet később a Varsói Szimfonikusokkal (vez.: André Bellmont) számos más fesztiválon is színpadra vitt.
2002-ben Athén ókori stadionjában az Oscar-díjas Rod Steiger címszereplésével mutatták be „Socrates - Dawn of Civilization” című musicaljét, melynek női főszerepét a híres görög színésznő, Maria Lambrou játszotta el.
2003-2005 között folytatta koncertkörútjait, majd 2005 öszén, saját énekhangjával jelent meg új békeüzenete, a „Vox”. A lemez megjelenését ismét világkörüli turné követte, melynek során készült a „The Magical Journey of Andreas Vollenweider” című DVD, majd 2006-ban legutóbbi studió-albuma, a Carly Simonnal közösen felvett „Midnight Clear”.
2007 újabb Grammy-jelölést hozott (The Magical Journey -DVD), és most, 2007 szeptemberében - tízmillió eladott lemez után, - itt a legújabb Andreas Vollenweider dupla-CD: „Andreas Vollenweider & Friends 25 Years Live 1982-2007”