Nemrég eladása kapcsán megtekinthettünk és kipróbálhattunk egy Lenhardt Jánostól származó eredeti pedálos hárfát. Az alábbiakban ezt a szenzációs hangszert mutatjuk be, remélve, hogy nemsokára valamelyik neves múzeumunkba kerül, és újra láthatjuk!
 |
| Lenhardt János |
Elöljáróban annyit, hogy alig egy-két Lenhardt-hárfa ismert, pedig a mester az 1920-as években több tucatnyit is készített. Az egyik Devescovi Erzsébet hárfaművésznő adományaként Pécsett a Kodály Központban tekinthető meg mint kiállítási darab. Egy másik pedig – ha minden igaz – az MTA Zenetörténeti Múzeumában várja sorsa jobbra fordulását szétszedett állapotban.
A most feltűnt hárfa veszprémi tulajdonostól került jelenlegi gazdájához néhány évvel ezelőtt. Mivel elektronikus hangszedőt (pick up) szereltek rá, ezért úgy sejthető, hogy nem volt könnyű gyermekkora, azaz sokfelé és sokszor használták. Meglepő, de ennek ellenére a hárfának nincs semmilyen érzékelhető hibája. A pedálok, a hangolótárcsák remekül működnek, s egyáltalán, az egész szerkezet erős, stabil, semmilyen megereszkedés, törés, repedés nem volt észlelhető rajta a kipróbálásakor. Mérete és egyszeres mechanikája miatt valószínűleg egyébként tanulóhangszer lehetett, a korábbi tulajdonos pedig talán szintózenész.
A hárfa nem koncerthárfa, hanem egy 40 húros, egyszeres pedálmechanikával működő hangszer. 156 cm magas és 22 kg súlyú. A rezonánstest alul 39,5 cm, felül 10,2 cm széles. Hátul nem íves, hanem négyszögletes, s négy hanglyuk található rajta. Az oszlop mindössze 5,6 cm átmérőjű, talán ezért is könnyebb ez a hárfa vagy 5 kg-mal a mai hasonló hangszereknél.
 |
| A hangolótárcsák és a cégjelzés |
A hangolást hét sárgarézből készült erős pedál végzi, mindegyiken felirat mutatja, hogy mely hangok elhangolásáért felelős. Mivel egyszeres mechanizmus részei, így a pedáloknak természetesen csak két állása van. A hangolás A-E.
A készítéssel kapcsolatos adatokról a nyakat erősítő rézlemez felirata ad értesítést. E szerint Lenhardt 1929-ben Pécsett készítette, sorszáma Opus 27. A felirat vésett és kézírást utánoz.
Kipróbáláskor úgy tapasztaltuk, hogy a hárfának rendkívül erős, aranyosan telt és tiszta hangja van. Ha van a hangszernek hibája, akkor az csak annyi, hogy talán megérett a tisztításra. Az erősítőlemez kissé korrodált, a hangolótárcsáknál meg itt-ott látható – az egyébként gondos karbantartásra utaló – olaj nyoma.
A hangszer mahagóni színű, a koronán, illetve a rezonánstesten pedig vékony aranyszínű csíkozás látható díszítésként. A lakkozás szinte hibátlan, csak ott látható némi kopás, ahol a térd a testhez hozzáért.
Végül még egy izgalmas kérdés, nevezetesen hogy milyen értéke lehet ennek a hárfának? Mivel nem vagyunk szakértők, nem fogunk tippelni, egyébként sem a mi dolgunk pontos összegek meghatározása. Néhány figyelembe vehető szempont azért megemlíthető.
 |
| Kipróbáltuk |
A japán Aoyama cég 42 húros Etud hangszere 3,5 millió forintba kerül napjainkban a német eladónál. A Lyon & Healy 85P jelzésű, 40 húros használt hangszere 9900 dollár éppen most az Atlanta Harp Center-nél. Ez 2,7 millió Ft, de hozzá jön még a csomagolás, szállítás, biztosítás és a vám költsége. A Clive Morley-nál e sorok írásakor négy antik hárfát kínálnak, áruk 3500-14000 font között mozog. Az előbbi egy 18. századi Erard Freres hangszer, de nem használható, az utóbbi pedig egy egyszeres mechanikájú gyönyörűen felújított Erat, ami az 1800-1820 közötti években készülhetett. Ez utóbbi ára jelenállás szerint éppen 5 millió Ft.
A Lenhardt-hárfa értékét a fentiek szerint két tényező adja. Egyrészt, hogy nem kíván felújítást, tehát tökéletesen szól és eredeti funkciójának megfelel. Másrészt meg, hogy rendkívül ritka darab, hiszen nem tudunk hasonlóról: mint ilyen, nemcsak hangszer-történeti szempontból jelentős, de olyan ipari emlék is, amire minden magyar büszke lehet!
 |
| Előnézet |
 |
| Oldalnézet |
 |
| Hátulsó nézet |