Járunk-kelünk a városban, ismerős és ismeretlen utcákban és tereken. Ritkán vesszük azonban észre környezetünk építészeti vagy természeti csodáit. Arra viszont még ritkábban gondolunk, hogy egy vagy több nemzedékkel előttünk is álltak már azok a házak, és emberek éltek a falaik között.
|
Pest és Buda 1793-ban |
Hol élünk?
Tényleg izgalmas kérdés, hogy hol laktak a híres, régi elődeink. Mit láttak reggel, amikor kiléptek a kapun, és hová érkeztek meg egy nehéz koncert vagy koncertút után. S mit mondanak ma azok a falak, mit üzennek a boltok, a járókelők és a feliratok?
Digitalizált régi telefonkönyvek és lakcímjegyzékek segítségével kigyűjtöttük pár híres hárfás lakáscímét, majd kikerestük ezeket a címeket a mai modern digitális térképen. Nem meglepő módon a zenészek legtöbbje a Zeneakadémia közelében lakott a mai VI. és VII. kerületben. (A kerületek beosztása más volt 1950 előtt, amikor is létrejött „Nagy-Budapest”, és kialakult a város mai szerkezete.)
Talán az sem meglepő, hogy egy-két kivételtől eltekintve ugyanaz az utca neve most, mint amikor muzsikusunk benne élt. Úgy tűnik, errefelé ritkán változtak az utcanevek. Vagy ha mégis, akkor annyiszor, hogy most megint a háború előtti nevüket viselik...
Érdekes adatok
A Zeneakadémiától legtávolabb Sz. Molnár Anna élt, bár róla úgy tudni, hogy csak élete vége felé lett oktató az akadémián, egyébként pedig sokat koncertezett külföldön és belföldön.
A legtöbbször Mosshammer Ottó költözött, hat lakás címe ismert. Persze lehetséges, hogy ő csupán minden címét pontosan bejelentette az adott kiadványoknál, ezért szerepel bennük olyan sokszor.
Érdekesség viszont, hogy a két Mosshammer-fivér egy ideig közös otthonban élt, egy másik lakást pedig egymás után használták.
Szintén érdekes, hogy a nehéz sorsú Bleier Lili a válása után testvére, Ernő egyik lakásában lelt otthonra.
Áttekintő térkép
Az alábbi térkép áttekintés ad az ismert címekről és lakóikról. Az évszámok azt mutatják, hogy mikori telefonkönyvből vagy lakcímjegyzékből származik a lakhelyadat.
Részletes adatok
Akkor ennyi bevezető után jöjjenek a részletes adatok, lássuk, hogy hol, milyen épületekben éltek a zenészek!
Mosshammer Román, 1899
Forrás: Budapesti Czim- és Lakjegyzék, 1899
Mosshammer Román, operai tag, VI. Nagymező u. 21.
Mosshammer Román, 1902-03
Forrás: Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1902-1903
Mosshammer Román, operatag, VI. Gyár u. 7.
Mosshammer Ottó, 1902-03
Forrás:Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1902-1903
Mosshammer Ottó, operatag, VI. Gyár u. 7.
Mosshammer Ottó, 1904-05
Forrás: Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1904-1905
Mosshammer Ottó, zenetanító, VI. Izabella-u. 43.
Mosshammer Román, 1906-07
Forrás: Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1906-1907
Mosshammer Román, zenetanár, VI. Izabella u. 43.
Mosshammer Román, 1950
Forrás: Budapesti Távbeszélőnévsor 1950. december (Budapest)
Mosshammer Román dr., VII. Dózsa György-út 66.
Mosshammer Ottó, 1901-02
Forrás: Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1901-1902
Mosshammer Ottó, színész (?), VII. Erzsébet körút 39.
Mosshammer Ottó, 1907-08
Forrás: Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1907-1908
Mosshammer Ottó, zenetanár I. Kemenes út 6.
Mosshammer Ottó, 1936
Forrás: Budapest és környékének betürendes távbeszélő névsora, 1936. május
Mosshammer Ottó zeneművészeti főiskolai tanár, XIV. Gyarmat u. 86.
Mosshammer Ottó, 1940
Forrás: A budapesti egységes hálózat (Budapest és környéke) betürendes távbeszélő névsora, 1940. szeptember
Mosshammer Ottó zeneművészeti főiskolai tanár, VII. Aréna-út 66.
Rohmann Henrik, 1950
Forrás: Budapesti Távbeszélőnévsor, 1950. december
Rohmann Henrik hárfaművész, a m. áll. Operaház tagja, XI. Ballagi Mór u. 4.
Bleier Lili, 1936, 1939
Forrás: Budapest és környékének betürendes távbeszélő névsora, 1936. május
Mihályfi Béláné sz. Bleier Lili, VII. Damjanich u. 18.
Guttmann Márta, 1924
Forrás: HU BFL - VII.192 - 1924 – 1072
Guttmann Márta, hárfaművésznő, Budapest Wesselényi u. 20.
Revere Gyula, 1928
Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1928
Revere Gyula, zenetanár, VI. Andrássy út 26.
Szarvas Klári, 1936
Forrás: Budapest és környékének betürendes távbeszélő névsora 1936. május
Szarvas Klári hárfaművésznő (Pataki L.) VII. Dohány u. 68.
Rékai Miklós. 1936
Forrás: Budapest és környékének betűrendes távbeszélő névsora, 1936. május
Rékai Miklós, a m. kir. Operaház hárfaművésze, VII. Damjanich u. 26/b.
Rékai Miklós. 1939, 1950
Forrás: A budapesti egységes hálózat (Budapest és környéke) betűrendes távbeszélő névsora, 1939. május
Rékai Miklós, a m. kir. Operaház hárfaművésze, VI. Mozsár u. 9.
Würtzler Arisztid, 1950
Forrás: Budapesti Távbeszélőnévsor, 1950. december (Budapest)
Würtzler Arisztid hárfaművész, VI. Szófia u. 21.
Molnár Anna, 1939, 1950
Forrás: A budapesti egységes hálózat (Budapest és környéke) betűrendes távbeszélő névsora, 1939. május
Molnár Anna ráczalmási, hárfaművésznő, II. Fenyves-u. 2.