Minden idők egyik legnevesebb hárfása és hárfás zeneszerzője. Berlioz és Liszt írt elismerő kritikát róla, kortársai rajongva „a hárfa Lisztjé”-nek nevezték, az osztrák császár pedig kitüntette. A romantika korának igazi fényes csillaga volt, mégis elszegényedve, mindössze 41 évesen halt meg.
 |
| Elias Paris Alvars 1842-ben hárfával (Kriehuber rajza) |
Elias Parish Alvars a devonshire-i Teignmouthban született 1808. február 28-án. Eredeti neve Eli Parish volt, és egy időben az Albert Alvars művésznevet is használta. A család idegen hangzású nevét egy Angliában élt spanyoltól, Diego Perristől (Perez) nyerte, aki 1590-ben telepedett le Plymouthban. Apja baptista templomi orgonista volt, emellett zenetanárként, kotta- és könyvkereskedőként is működött. Ő adta fiának az első zeneórákat.
Parish kimagasló korai tehetségét jelzi, hogy alig tízévesen, 1818-ban Totnes-ban már koncertezett. 1820-ban apja Londonba küldte, hogy ott Nicolas-Charles Bochsa-tól tanuljon. 1822-ben, miután Bochsa hárfatanári kinevezést kapott a Royal Academy of Music-ban, ő is kérte a felvételét. Elutasították, csődbe ment apja valószínűleg nem volt képes fizetni a tandíjat. Egy földbirtokos támogatásával azonban folytatta tanulmányait Bochsa-nál, sőt François-Joseph Dizi (1780-1840) és Théodor Labarre (1805-1870) hárfásoknál is tanult.
1828-ban befejezte hárfatanulmányait. Firenzébe utazott, s egy éven át élt itt. A Guglielmo családnál énekelni, Maximilian Leidesdorfnál pedig zeneszerzést tanult. 1829 végén visszatért Londonba és 1830 közepéig a Schweiso & Grosjean hárfakészítő cégnél dolgozott.
Ezt követően rendszeresen utazott Európa szerte. Hangversenyezett Ausztriában, Csehországban, Dániában, Franciaországban, Németországban, Svájcban, Svédországban, Olaszországban, és vissza-vissza tért Angliába is. Magyarországon 1833-ban járt.
Amikor nem volt éppen úton, akkor Bécsben élt, szabadságait Nápolyban szerette tölteni. Feljegyezték, hogy 1844 végén egy kiránduláson a Vezúvnál baleset érte. Két hónapig maradt akkor a városban gyógyulni, közben zenét szerzett.
 |
| Melanie Lewy portréja 1840 körül (Müller litográfiája) |
1842 októberében házasságot kötött a prágai Melanie Lewy zongora- és hárfaművésszel. Két gyermekük született, Aloisia 1843-ban, Arthur 1846-ban. Ettől fogva feleségével és francia kürtön játszó sógorával gyakran együtt hangversenyezett.
A család rövid időre révbe ért. 1846-ban I. Ferdinánd osztrák császár Virtuoso címmel tüntette ki, és tanítani hívták a híres Musikvereinbe. Nem sokáig élvezhették azonban a sikert és a biztonságot. 1848. március 13-án kitört Bécsben a forradalom.
Fizetését nem folyósították, koncerteket nem rendeztek, nemesi tanítványai pedig elhagyták a forrongó várost. Továbbutazni sem tudott, mert a harcok Európa szerte terjedtek. Bécs külvárosában talált menedéket, szorult helyzetében egy szerkesztő barátjától kért pénzt kölcsönbe. A tél folyamán súlyos tüdőgyulladást kapott, és 1849. január 25-én meghalt.
 |
| Parish Alvars kézirata |
Bécsben temették el. A temetést felesége intézte, Mozart közelében nyugszik. Melaniet nem sokra rá a tartozások miatt bíróságra idézték. Nem tudni, hogy hogyan alakult a pere, de később Londonba utazott a gyerekekkel és itt telepedett le. Folytatta a zenei munkáját és kiadta a férje műveit.
Elias Parish Alvars a hárfajáték és a hárfazene megújítója volt. Az Érard-féle kromatikus dupla pedálhárfával csodát tett, bebizonyította, hogy a zongorához hasonló virtuóz hangszer. Különleges technikákat talált ki, neki tulajdonítják az akkord-glisszandó, az enharmonikus effekt, a többes üveghangok és több más technikák kifejlesztését. Hárfaiskolái és gyakorlatai ma is használatosak.
Sorsának és a kornak is érdekessége, hogy Sébastien Érardnak 1792-ben szintén menekülnie kellett egy forradalom elől, bár ő Londonban folytatni tudta a munkáját és sikeres hangszerkészítővé lett.
Liszt Ferenc egy németországi előadása után így írt róla:
„A bárd kissé robusztus megjelenésű, hatalmas alakja és szögletes válla a hegyi pásztorokat idézi. Arcvonásai érettnek mutatják, azonban magas homloka és ábrándos tekintete leleplezi azt a tüzesen izzó képzeletet, amelyben művei születnek.” (Neue Zeitschrift für Musik, 1842. június)
Alvars is tisztelője volt Lisztnek, G-moll Concertoját neki ajánlotta. Egyik virtuóz darabjának a címe Magyar induló.
1843-ban Berlioz is írt róla: „Drezdában találkoztam a csodálatos angol hárfaművésszel, Elias Parish Alvars-szal, aki ma még nem annyira ismert, mint kellene.
Ez az ember a hárfa Lisztje.”
Még ugyanebben az évben újra írt róla:
„Ismét találkoztam Parish Alvars-szal. Ez egy varázsló. A hárfa egy szirénné változik a kezei között, kecses nyakkal és vadul lobogó hajzuhataggal, amelyet szenvedélyes ölelése kuszál össze. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a zenéje egy másik világból való.” (Mémoires de Hector Berlioz, Párizs, 1903)
 |
| Parish Alvars portréja 1839-ből (Kriehuber rajza) |
(Alvars 27 művét ajánlotta tanítványának, Eszterházy Johannának)