A vándorhárfásokról való megemlékezésnek egy különös évforduló ad jelentőséget. Száz éve hunyt el a leghíresebb német utcai hárfás, akiről most sok helyütt méltó módon emlékeznek meg.
 |
| Luise Nordmann hárfázik |
Berlinben. Kortársai Harfenjule-nak hívták. Úgy, ahogy általában az utcai zenészeket is nevezik, de nála ez tulajdonnévvé, sőt becenévvé vált. Később ezt a nevet is ráírták a sírjára.
Luise vakon született, azonban egy gyerekkori műtétnek köszönhetően az egyik szemével mégis látni volt képes kisebb mértékben. Kislánykorától járta az utcákat és udvarokat, hogy énekével biztosítsa a megélhetését. Közben énektechnikája rendkívüli módon fejlődött. 1865-ben feleségül ment Emil Scholz bábművészhez, akivel egy utazószínházban lépett fel.
1871-ben férje és gyermekük tuberkulózisban meghalt. Ezután Schönebergbe, majd Berlinbe költözött, s itt élt a haláláig egy alagsori lakásban a nővérével. Egy ízben taxi gázolta el, de erős szervezetének köszönhetően felépült. Megélhetését utcai zenéléssel biztosította, s igazi berlini látványossággá vált, akit esőben-hóban, szélben vagy napsütésben mindig az utcán lehetett találni.
 |
| Nancy Thym berlini hárfás korabeli öltözékben és hárfával |
Luise versei és dalai nemcsak a városi folklórra voltak hatással. Virágos, fekete szalmakalapos alakját megörökítette Heinrich Zille grafikus, valamint két költő, Klabund és Kurt Tucholsky is. Sőt Klabund 1927-ben egy egész kötetet szentelt neki. Napjainkban Nancy Thym és Judy Kadar hárfások emlékeznek rá régi korokat idéző műsorukkal.
Harfenjule-t a városi temetőben helyezték örök nyugalomra mint igazi hírességet. Sírja a II. világháború idején megsemmisült, ám 1969-ben közadakozásból új síremléket emeltek neki.