2018. július 25., szerda

Ritka kincs: egy eladó Lenhardt-hárfa (1929. Opus 27.)

Lenhardt János
Nemrég eladása kapcsán megtekinthettünk és kipróbálhattunk egy Lenhardt Jánostól származó eredeti pedálos hárfát. Az alábbiakban ezt a szenzációs hangszert mutatjuk be, remélve, hogy nemsokára valamelyik neves múzeumunkba kerül, és újra láthatjuk!

Elöljáróban annyit, hogy alig egy-két Lenhardt-hárfa ismert, pedig a mester az 1920-as években több tucatnyit is készített. Az egyik Devescovi Erzsébet hárfaművésznő adományaként Pécsett a Kodály Központban tekinthető meg mint kiállítási darab. Egy másik pedig – ha minden igaz – az MTA Zenetörténeti Múzeumában várja sorsa jobbra fordulását szétszedett állapotban.

A most feltűnt hárfa veszprémi tulajdonostól került jelenlegi gazdájához néhány évvel ezelőtt. Mivel elektronikus hangszedőt (pick up) szereltek rá, ezért úgy sejthető, hogy nem volt könnyű gyermekkora, azaz sokfelé és sokszor használták. Meglepő, de ennek ellenére a hárfának nincs semmilyen érzékelhető hibája. A pedálok, a hangolótárcsák remekül működnek, s egyáltalán, az egész szerkezet erős, stabil, semmilyen megereszkedés, törés, repedés nem volt észlelhető rajta a kipróbálásakor. Mérete és egyszeres mechanikája miatt valószínűleg egyébként tanulóhangszer lehetett, a korábbi tulajdonos pedig talán szintózenész.

A hárfa nem koncerthárfa, hanem egy 40 húros, egyszeres pedálmechanikával működő hangszer. 156 cm magas és 22 kg súlyú. A rezonánstest alul 39,5 cm, felül 10,2 cm széles. Hátul nem íves, hanem négyszögletes, s négy hanglyuk található rajta. Az oszlop mindössze 5,6 cm átmérőjű, talán ezért is könnyebb ez a hárfa vagy 5 kg-mal a mai hasonló hangszereknél.



A hangolást hét sárgarézből készült erős pedál végzi, mindegyiken felirat mutatja, hogy mely hangok elhangolásáért felelős. Mivel egyszeres mechanizmus részei, így a pedáloknak természetesen csak két állása van. A hangolás A-E.

A készítéssel kapcsolatos adatokról a nyakat erősítő rézlemez felirata ad értesítést. E szerint Lenhardt 1929-ben Pécsett készítette, sorszáma Opus 27. A felirat vésett és kézírást utánoz.

Kipróbáláskor úgy tapasztaltuk, hogy a hárfának rendkívül erős, aranyosan telt és tiszta hangja van. Ha van a hangszernek hibája, akkor az csak annyi, hogy talán megérett a tisztításra. Az erősítőlemez kissé korrodált, a hangolótárcsáknál meg itt-ott látható – az egyébként gondos karbantartásra utaló – olaj nyoma.

A hangszer mahagóni színű, a koronán, illetve a rezonánstesten pedig vékony aranyszínű csíkozás látható díszítésként. A lakkozás szinte hibátlan, csak ott látható némi kopás, ahol a térd a testhez hozzáért.

Végül még egy izgalmas kérdés, nevezetesen hogy milyen értéke lehet ennek a hárfának? Mivel nem vagyunk szakértők, nem fogunk tippelni, egyébként sem a mi dolgunk pontos összegek meghatározása. Néhány figyelembe vehető szempont azért megemlíthető.



A japán Aoyama cég 42 húros Etud hangszere 3,5 millió forintba kerül napjainkban a német eladónál. A Lyon & Healy 85P jelzésű, 40 húros használt hangszere 9900 dollár éppen most az Atlanta Harp Center-nél. Ez 2,7 millió Ft, de hozzá jön még a csomagolás, szállítás, biztosítás és a vám költsége. A Clive Morley-nál e sorok írásakor négy antik hárfát kínálnak, áruk 3500-14000 font között mozog. Az előbbi egy 18. századi Erard Freres hangszer, de nem használható, az utóbbi pedig egy egyszeres mechanikájú gyönyörűen felújított Erat, ami az 1800-1820 közötti években készülhetett. Ez utóbbi ára jelenállás szerint éppen 5 millió Ft.

A Lenhardt-hárfa értékét a fentiek szerint két tényező adja. Egyrészt, hogy nem kíván felújítást, tehát tökéletesen szól és eredeti funkciójának megfelel. Másrészt meg, hogy rendkívül ritka darab, hiszen nem tudunk hasonlóról: mint ilyen, nemcsak hangszer-történeti szempontból jelentős, de olyan ipari emlék is, amire minden magyar büszke lehet!

Előlnézet
Oldalnézet
Hátulsó nézet

Esterházy Johanna nyughelye

Itt a nyár és remek családi elfoglaltság, hogy Bécsbe kirándulva felkeressük Esterházy Johanna grófnő sírhelyét. Johanna egy a számos méltatlanul elfeledett hárfásunk közül. Számunkra érdekes, hogy 201 évvel előttünk, 1794-ben született.

Esterházy Johanna nemcsak zenész volt, de nagylelkű mecénás is. A hárfavilág olyan képviselőit támogatta, mint Elias Paris Alvars, a hárfa Lisztje, John Thomas, Viktória királynő hárfása, Antonio Zamara és Johann Dubez, a bécsi hárfaiskola két óriása, továbbá Chopin és legkedvesebb tanítványa, Carl Filtsch… No meg persze a Pest-Budai Hangászegyesületet, a mi a budapesti Bartók Béla Konzervatórium elődje volt. Johanna egyébként ennek az iskolának Liszt Ferenccel, Batthyány Lajossal és Batthyány Lajosnéval együtt volt a vezetője.

Előtérben a szomszédos síremlékek, háttérben az
Esterházy-sírkápolna gótikus részletei


Egy régi újsághír szerint Johanna 1857-ben építtette sírhelyét Hietzingben. Feltűnő, hogy az írás őt nevezi meg építtetőként és nem a férjét. A német nyelvű szöveg így szól:


Der Humorist - 1857.10.20 - Seite 3

(Kapellenbau.) Die fromme Frau Gräfin Jeanette Esterhazy hat für den Friedhof zu Hietzing eine geräumige Kapelle im gothischen Style erbauen lassen. Der Bau, von dem k. k. Architekren Herrn Johann Rupp geleitet, strebt den Denkmälern der blühendsten Kunstentfaltung im Mittelalter nach. Die feierliche Einweihung der Kapelle wurde am 28. September in feierlichster Weise vollzogen.


A kápolna
Az istenfélő Jeanette Esterházy grófnő tehát a tágas kápolnát Hietzing temetőjében építtette gótikus stílusban. Az építész a neves Johann Georg Rupp (1797-1883) volt, aki a középkori gótika tudós ismerője és restaurátor is volt, nemcsak építész. A kápolna ünnepélyes felszentelését szeptember 28-án tartották.

Johanna férje 1868-ban, Johanna 1880-ban hunyt el, a kápolna tehát 11 éven át üres volt. Azonban ekkor már egyetlen testvére sem élt Johannának (az utolsó, Franciska 1831-ben halt meg a híres kolerajárványban), és számos barátja is halott volt: Chopin, Parish Alvars és a kis Carl, akiről édesanyjához írt leveléből tudjuk, hogy Johannával nagy szeretet kapcsolta össze.

Bár az Esterházy-házaspárnak nem voltak gyermekei, később többen mégis hozzájuk temetkeztek. Bizony meglepő neveket láthatunk a listában, melyek pontosan mutatják, hogy mennyire sematikus, amit a 19. századi konzervativizmusról és liberalizmusról tanulunk, illetve hogy mennyivel színesebb, változatosabb az élet, mint amit a történelemkönyvek mutatnak:


  • Eszterhazy-Galantha Graf Von Alois (1780.02.19.-1868. 08.08.),
  • Eszterhazy Gräfin Von Johanna (1794.05.09.-1880.08.08.),
  • Zichy Metternich Melanie (1832.02.27.-1919.11.16.),
  • Odescalchi-Andrassy Etelka (1861.08.27.-1927.11.08.),
  • Odescalchi Fürst Geza (1858.02.09.-1937.08.22.),
  • Odescalchi Aloisia (1887.01.20.-1962.03.13.),
  • Odescalchi Ladislaus (1893.08.07.-1967.12.30.),
  • Odescalchi Helena (1888.02.14.-1973.02.25.) és
  • Odescalchi Martha Elisabeth Irmtraud (1920.10.02.-2003.11.08.).
Sajnos épp csepegett az eső...


A síremléken márványtáblákon olvasható az idetemetett elhunytak nevei, bár az aranyozás már lekopott. Hat ilyen táblát szereltek a bejárat mellé. Érdekesség, hogy Johanna és férje neve nincs kiírva. Az építmény állaga kissé kopottas (az egyik tornyocska letörött és a bejárat üvege is), bár ha az építés évét nézzük, akkor mégiscsak jól karbantartottnak kell tekinteni.



Hietzing Bécs egyik központi városrésze, Schönbrunn mellett fekszik. A temető tulajdonképpen a park folytatása. Elsősorban tudósok, művészek temetkeztek ide, a legnevesebb elhunyt valószínűleg Gustav Klimt.