Az élet úgy hozta, hogy idén is írnunk kell Krakkóról, a Wacław Felczak Alapítványról és a „Szárnyas huszárokról”... Szóval. Nizalowski Dorottya vagyok, 24 éves filmszakos hallgató Krakkóban. Tíz évig tanultam hárfázni, majd testvéremmel, Fannival és Szabó Levivel megalapítottuk a Passedet. 2015-ben és 2016-ban is bejutottunk A Dal c. műsorba. Jelenleg a krakkói AMA Film Academy-n tanulok filmezést neves lengyel szakemberektől.
Wacław Felczak Alapítvány, „Szárnyas huszárok”
A Wacław Felczak Alapítvány a magyar-lengyel kapcsolatokért dolgozik. Az ő egyik programjuk a Szárnyas huszárok, mely 18 és 35 év közötti magyar állampolgárságú művészek számára biztosít ösztöndíjat a munkájuk elvégzéséhez. Tavaly Fanni volt az alapítvány egyik fiatal nagykövete. Programjával a krakkói Czartoryski Múzeumot igyekezett népszerűsíteni, mely tíz évi felújítás után decemberben nyílt meg. Cikkeket írtunk, koncerteket rendeztünk a múzeumalapító Izabela Czartoryska hercegnő tiszteletére, és interjút készítettünk Radziwiłł herceggel, a múzeum egyik mai vezetőjével a Mandiner című lapnak. Sokfélét csináltunk és igazán élveztük.
|
Krakkó, Mária-templom |
Idén, azaz 2020-ban én kaptam lehetőséget dolgozni mint az Alapítvány ifjú nagykövete. Célom a lengyel-magyar barátsággal, kapcsolatokkal foglalkozó videók készítése, emellett a krakkói nevezetességek, művészek és fontos események bemutatása.
Az első projekt egy hatrészes videósorozat lesz a krakkói Királyi útról. Ez nem egy igazi út vagy utca, hanem egy útvonal, amelyen a középkorban a díszes koronázási és temetési menetek vonultak végig a Szent Flórián Kaputól a Wawelig. Az út mentén számos látványosság és műemlék áll, köztük a Mária templom a főtéren vagy a Wierzynek-étterem. A filmekben a város azon rejtett szépségeit és történelmi titkait igyekszem feltárni, amivel egy átlagos turista csak nehezen ismerkedhet meg.
Másféle film is készül majd, de hogy mi, az legyen egyelőre titok. A lényeg, hogy lesz zene, költészet és sok szép kép a lengyel kultúra fővárosáról. És persze igyekszem, hogy cikkből is több legyen ennek az igazán nehéz, a koronavírus miatt nehezen induló évnek a végére.
Írások 2020-ban
Korábbi írások
Parlando
Mandiner