We made this interview with French-German harpist and harp teacher Florence Sitruk on a beautiful autumn day in Krakow. Ms Sitruk is a professor in Bloomington at Jacobs School of Music and a guest professor at the Academy of Music in Krakow.
Cserfalvi Eliz és Vadas Ágnes – elfeledett csodák
–
Link lekérése
Facebook
Twitter
Pinterest
E-mail
Más alkalmazások
Alig száradt meg a tinta Wanda Wiłkomirska lengyel hegedűs életét bemutató cikkünkön (illetve gyúltak ki a pixelek a digitális életrajzában), máris egy újabb hegedűsről szóló írással jelentkezünk.
Nem a hárfások fogytak el, és nem váltottunk irányt. Arról van szó, hogy szinte semmi nyoma sincs az illető életének az interneten, és úgy gondoljuk, hogy ezen változtatni kell. Cserfalvi Elizről van szó. Illetve ahogy az adatokat gyűjtöttük, kiderült, hogy iskolatársa volt Vadas Ágnes, egy másik csodagyerek. Róla szintén meg kell, hogy emlékezzünk, mert ugyancsak nagy tehetség volt, és nincs bibliográfiája az interneten.
Cserfalvi Eliz (Budapest, 1927 – Svájc, ?)
Iskolai tanulmányok
Cserfalvi Eliz (egyéb írásmódok: Elise, Alíz, Elisabeth, Erzsébet, Cserfalvy) csodagyerekként indult a 2. világháború előtti években. Budapesten született 1927-ben (egyes források szerint 1926-ban), de nem tudni pontosan, hogy mikor. Azt viszont igen, hogy nagyon szegény családból származott. Már itt jelezzük, hogy bár magyarországi pályafutása alig másfélévtizedig tartott, mégis rendkívül sok, majdnem félezer cikkben írtak a szerepléseiről. Itt csak néhány jellemző fontosat emelünk ki ezekből.
1933-ban a Fodor-féle zeneiskola IV. alsó osztályos tanulója volt Rados Dezső tanítványaként.[1] Az iskolai értesítőkből kitűnik, hogy 1933 és 1938 között volt az iskola tanulója, s kiváló zenészpalánta volt, akit a zeneiskola nyilvános hangversenyéről tudósító napilapok évről-évre kiemeltek a csaknem száz hallgató közül. A rangos Pesti Napló ezt írta róla 1934-ben: „Egyes növendékek máris kitűntek meglepően érett játékukkal. A nyolcéves Cserfalvi Eliz (Rados-növendék) például valódi kis csodagyerek, bámulatos virtuóz készséggel és őszinte, lelkes odaadással adta elő Seitz g-dúr koncertjének I. tételét.”[2]
Eliz családjának nehéz anyagi helyzetén javíthatott, hogy a Fodor-féle zeneiskolában ösztöndíjat nyert, 1936-ban például 25 pengőt. Ugyan ez volt a legalacsonyabb összegű jutalom, mások többet kaptak, viszont „két nemes lelkű mecénás” ugyanekkor összesen 300 pengős segélyt juttatott neki és Vadas Ágnesnek a nyilvános hangversenyükön elért nagy sikerük folytán.[3] (Vadas később ugyancsak dicsőséget szerzett magának és Magyarországnak, ám emigrált, és nálunk elfeledett hegedűs.)
1937-ben mint elsőéves akadémiai szintű hallgató huszonkilenc vizsgázó közül egyedül Eliz kapott kitűnő minősítést a Fodor-féle iskolában. Az ösztöndíját a legmagasabbra, 50 pengőre emelték. Az iskolai zenesteken a következők darabokkal szerepelt: Mozart e-moll szonáta, Haydn: C-dúr zongorahármas, I. tétel, Corelli: La folia, Brahms-Joachim: Magyar tánc.[4]
A Vígszínház egy hangversenyén 1939-ben, 14 évesen lépett fel.[5] Két évvel később, 1941-ben már növendékhangversenyen szerepelt a Zeneművészeti Főiskola hangversenyén, amelynek műsorát Waldbauer Imre és Weiner Leó tanította be.[6]
1942-ben a Dohnányi Ernő elnöksége alatt álló zsűri neki ítélte a Reményi-díjat Bach Bourréjának és Paganini Boszorkánytáncának az előadásáért.[7] [A díjat nem Reményi Ede (1828-1898) hegedűvirtuózról, Viktória királynő kitüntetett hegedűséről nevezték el. A legkiválóbb hallgatók Reményi Mihály hangszercégétől kaptak ajándékba egy-egy mesterhangszert 1902 és 1951 között. Államosítás miatt a cég tulajdonosai 1959-ben Kanadába emigráltak, és Reményi House of Music néven vitték tovább az üzletet.]
Nem csoda, hogy a díjátadás után, a következő években több százszor írtak Eliz hangversenyeiről és játékáról a lapok, egyre nagyobb elragadtatással. A díjátadó után nem sokkal Erdélyben járva Dohnányi és Zathureczky is nyilatkozott egy lapnak, utóbbi Elizről a következőket mondta: „ez a fiatal lány csakugyan rendkívül tehetséges. Megnyerte a Reményi- és a Hubay-díjat, és remélem, hogy Kolozsváron is bebizonyíthatja tehetségét.”[8] Az interjúból kiderül tehát, hogy Eliz a nagy hegedűtanár, Zathureczky Ede tanítványa volt, és a Hubay-díjat is megnyerte 1942-ben.
Hegedűművész okleveléért az 1942/1943-as tanévben pályázott Magyary Margit, Liedemann Dénes, Várnagy Lajos, Bánát Gábor, Kudich Natale, Pallagi János és Preisz Ákos társaságában.[9]
1944-ben-ben mesterével, Zathureczky Edével szerepelt együtt. A bombakárosultakért Bach kettősversenyét játszották a Zeneakadémia növendékeinek a hangversenyén.[10]
Interjú a genfi verseny (1946) után
1946-ban megnyerte a genfi hegedűversenyt úgy, hogy abban az évben nem adtak ki első helyezést. MozartA-dúr hegedűversenyét játszotta. Egy hozzáértő szerint azért nem adtak ki első díjat, mert a zsűri elsősorban a „technikás kiforrottságot kívánta meg”. Nem értünk hozzá, de állítólag Nyugaton ekkor kezdett háttérbe szorulni az érzékletes előadásmód és a művészi interpretáció, és lett lényegesebb szempont a bravúros technika. Mindenesetre abban az évtizedben jó néhány ilyen „első helyezett nélküli” év volt. (Wanda Wiłkomirska életrajzában sokfelé szerepel az, hogy „1946-ban megnyerte a genfi versenyt”. Ám nem a híres genfi versenyről van itt szó, amiben Eliz jeleskedett. Illetve lehet, hogy csak elírták, és nem megnyerte, hanem csak szerepelt azon díjazás nélkül.)
Weöres Sándor költő a genfi verseny után mondta Elizről, hogy „nem is ő játszik, hanem valami égi hatalom vezeti kezében a vonót”. Eliz pedig ekkor úgy nyilatkozott, hogy 14 éve hegedül, hat éve tanítványa Zathureckynek, szereti a zenét és boldog, ha örömet szerezhet. Ekkor mesélt egyik nagy koncertélményéről. Erdélyben járt, amikor megkereste egy küldöttség azzal, hogy menjen fel a hegyre egy 4000 lakosú favágótelepre, és játsszon ott is. Így emlékezett vissza az esetre: „Felmentünk. Egyszerű, munkásemberek fogadtak. A legnehezebb hegedűversenyeket áhítatosan, mozdulatlanul hallgatták. De megértették a művészetet. Azóta alig találkoztam olyan hálás közönséggel.”[11]
Egy újságcikk szerint Eliz a genfi versenyen félezer muzsikust előzött meg. A győzelem hírére persze több bulvárlap is megkereste, hogy bemutassa az országnak. Tegyük hozzá, hogy nagy-nagy szerencsénkre, mivel most ezek alapján tudunk mi is néhány személyes dolgot megírni róla.
Édesapja Iváncsáról került a fővárosba. Tűzoltó volt (a korabeli hivatalos kiadványok emlegetnek egy Cserfalvi Lajos nevű tűzoltót, aki 1900 januárjában született), majd nyugdíjazása után a Vígszínházban kapott munkát. Édesanyja varrónőként, kötőként, horgolóként dolgozott. Nagy szegénységben éltek, a hangszer- és a fellépőruha megvásárlása nehézséget okozott a családnak. A körülményeket híven festi le az a momentum, hogy egy újságcikkben kerek-perec rákérdeztek még arra is, hogy nem cigányok-e, de a család visszautasította a féltételezést. A külvárosi hangulatot jelzi továbbá, hogy Eliz az interjú végén fontosnak érezte megjegyezni az újságírónak, hogy nem dohányzik, és nem iszik. Mindössze 17 éves volt, egyetlen szenvedélye pedig a gesztenyepiré volt sok-sok habbal.
Ötévesen kezdett hegedülni. Előtte apját és nagybátyját utánozta, akik „amolyan naturalista módon” hegedültek. Ő két fadarabot dörzsölt egymáshoz, hogy utánozza a felnőtteket. Emlékeik szerint Pestre költözésük után Nógrádi Aladárné (Neumann Olga) javasolta először, hogy vásároljanak rendes hegedűt. Hogy hogy kerültek a hegedűtanárhoz, az nem ismeretes, de Nógrádi Olgát Budapest egyik legjobb hegedűtanárának tartják. A család tíz pengőt költött a hangszerre, ami valóságos vagyonnak számított náluk.
Eliz általában napi öt órát gyakorolt. A genfi versenyre való felkészülés idején azonban napi 10-12 órát is. Szigorú, sokat morgó apja ugyanakkor nem szerette a jazzt, de Eliz vitázott vele ebben. Úgy tartotta, hogy ha Toscanini vezényelhetett jazz-zenekart, Debussy pedig modern táncritmusokat írhatott, akkor ő is hallgathatja ezt a fajta zenét.[12]
Az emigráció után
Az Elizről szóló cikkekben sok a pontatlanság, például az életkorát illetően is. Ezért a következőket fenntartással kell kezelni, bár híven idézzük a forrásokat.
1948-ban Ortutay Gyula miniszter beszéde után játszva ő nyitotta meg a Szegedi Szabadtéri Játékokat, Glazunov hegedűversenyét szólaltatta meg.[13] Ez év májusában a scheveningeni versenyen második helyet szerzett Hollandiában 26 ország 300 versenyzője előtt.[14] A hírhez hozzátartozik, hogy rajta kívül a döntőbe került Lengyel Gabriella, Vadas Ágnes és Fülöp Tamás is, a zsűriben pedig Jehudi Menuhin, Fischer Annie, Váša Příhoda, Zathureczky Ede, és Tóth Aladár vettek részt. (A díjátadón Lengyel Gabriella egy elragadtatott ausztrál nézőtől 100 ezer forint értékű vonót és vörös rózsákat kapott.)[15] Az egyik cikk a magyar versenyzők tendenciózus leminősítéséről ír, mivel Lukács Pál és Martzy Johanna esetében sem adták ki az első díjat. A cikk megjegyzi, hogy a versenyre is rossz fényt vet a gyakorlat.[16]
Egy hír ezt követően arról tudósított, hogy „nyáron Hollandiában marad, mert szerződést kapott Scheweningenbe, majd ősszel hollandiai, svéd és dán hangversenykörútra megy”. Továbbá a nemzetközi zeneverseny helyén, a híres scheweningeni „Kurhotel”-ben egy nagy hanglemezgyár is megállapodást kötött vele.[17]
Ezt követően Párizsban szerepelt. A francia rádió beszámolója szerint kortárs magyar szerzőket játszott, és „nagy sikert aratott Kodály Zoltán Szóló-szonátájával, amely az 1948-as hanglemez nagydíjat nyerte el”. Egyik koncertjén Louis Aragon is megjelent.[18]
Később Svájcban, Londonban és Olaszországban koncertezett, Dél-Amerikai és a New York-ba utazott, ahol a Broadway-en szerepelt.[19]
A neve 1949 közepén tűnt el a magyar sajtóból. 1951-ben már mint állampolgárság nélküli („stateless”) szerepelt a belga Queen Elisabeth Competition hegedűversenyen, ahol 3. helyezést ért el két volt szovjet állampolgár mögött.
[Nem ide tartozik, de meg kell jegyezni, hogy a szép emlékű Erzsébet belga királyné (1876-1965) Sissi, azaz Erzsébet (1854-1898) magyar királyné unokahúga és Zita (1892-1989) magyar királyné unokatestvére volt. A királyi családból a magyar származású Habsburg–Lotaringiai Mária Henrietta belga királyné (1836-1902) szenvedélyes hárfás volt, aki szerette és játszotta is a magyar zenét. Würtzler Arisztid pedig első Fehér Házbeli koncertjét Erzsébet unokája, I. Baldvin (Baudouin, 1930-1993) belga király tiszteletére adta, megjegyezve, hogy a király híresen nagy zeneszerető.]
1963-ban Eliz nyilatkozott egy magyar lapnak. Elmondta, hogy a hollandiai verseny után Párizs, London, Svájc és egy hároméves ázsiai turné következett. Azt követően Lausanne mellett telepedett le férjével, Gérecz Árpáddal. Gérecczel már főiskolai korában együtt szerepelt, ő is versenyzett Genfben. Majd karmesterként dolgozott a helyi városi kamaraegyüttesben, és a konzervatórium tanára volt. Elmondta, hogy a koncertiroda a következő évre, 1964-re tervezte a magyarországi koncertjét.[20] Végül egy napilap rádióműsora adott hírt csupán egy későbbi koncertről, de azt 1965 decemberében tartották: „Szerda, Kossuth Rádió, 21.20: Az MRT szimfonikus zenekarának nyilvános hangversenye. Vezényel: Gérecz Árpád. Közreműködik: Cserfalvi Eliz – hegedű.”[21]
Az angol Wikipédia egy listája a neve mellett ezt írja halála időpontjáról: „1970s?”. Hogy is mondja a költő, József Attila?
„Ime, hát megleltem hazámat, a földet, ahol nevemet hibátlanul irják fölébem, ha eltemet, ki eltemet. E föld befogad, mint a persely. Mert nem kell (mily sajnálatos!) a háborúból visszamaradt húszfillléres, a vashatos.”
A nehézsorsból jött, munkáscsaládból származó hegedűművész temetésén hanglemezről Mozart g-moll kvintettjét játszották. Mindössze annyit tudni még a szertartásról, hogy az étoy-i templomban búcsúztatták Svájcban.[22]
Vadas Ágnes (1929-2007)
Élete
Vadas Ágnes hegedűművész Budapesten született 1929-ben.[23] Ahogy fentebb szó volt már róla, ő is csodagyerekként indult a Fodor-féle zeneiskolában Cserfalfi Elizzel együtt, neki is a legendás Rados Dezső volt az első tanára, majd Zathureczky Ede tanítványa lett a Zeneművészeti Főiskolán.
(Itt érdemes elidőznünk Pauk György hegedűművész emlékeinél egy picit, hogy a száraz bibliográfiai adat mögött magát az életet is meglássuk. Ahogy Vadas Ágnes, úgy Pauk is gyerekként került Zathureczkyhez. Így emlékezett vissza a mesterére: „Ő soha nem vállalta kisgyerekek tanítását, de engem megszeretett és 13 éves koromban felvett. Ez óriási dolog volt: emléke a mai napig elevenen él bennem. Gondolja meg, én, a rövidnadrágos kissrác a nagyok között! Ma már nevetséges köztünk a korkülönbség, de Zathureczky Ede növendékei: Kovács Dénes, Wanda Wiłkomirska, Vadas Ágnes akkor számomra néni és bácsi volt. Zathureczky nem egyéni órákat adott, hanem osztályokat tanított és bizony nagyon meg voltam rettenve, hogy a nagyok között kell játszanom. Ezt aztán hamar megszoktam, de később kiderült, hogy a riadalom kölcsönös volt, hiszen bizonyos dolgokat jobban tudtam, mint az egy kisgyerektől várható lett volna. Zathureczky nagy hatással volt rám...”[24])
1950-ben a Lipcsében megrendezett Johann Sebastian Bach Nemzetközi Versenyen 3. helyezést kapott.
Az akadémia elvégzése után az Országos Filharmónia szólistája lett. Koncertezett szerte Magyarországon, valamint a Szovjetunióban és Csehszlovákiában. Több nemzetközi versenyen helyezést szerzett.
1955-ben második helyezett lett Londonban a magyar Flesh Károlyról (1873-1944) elnevezett nemzetközi versenyen (Carl Flesch International Violin Competition), ami 1992-es megszűnéséig az egyik legnevesebb zenei verseny volt a világon. Ugyanebben az évben Duray Tibor megfestette a portréját (Hegedűs lány, olaj, 110x100 cm). A londoni verseny után a francia írószövetség koncertre és hanglemezfelvételre hívta Párizsba.[25]
1956-ban Franciaországba emigrált. Itt ismerte meg későbbi férjét, Lucas Myers (1930-2019) amerikai költőt. Később Németországban élt, majd 1966-ban az Egyesült Államokban telepedett le. Szólistaként működött, ez mellett tanított az Indianai (Bloomingdale), a Texasi, a Georgiai és az Ithacai (New York állam) egyetemeken.
Házassága
1975-ben házasodott. Férje korábban Cambridge-ben tanult és Európában élt. Antropológiát végzett, színdarabokat írt, majd visszatérve az USA-ba az ENSZ-nél dolgozott, és újságokba írt. Házasságukat 1992-ben felbontották.
1979-ben Nemes Nagy Ágnes találkozott vele az emigrációban. Férjét és őt így írta le: „Egész jó beszélgetés. A férfi az a kicsit nőies angolszász típus, az elfinomodott. Pontosan olyan, mint kemény állú, nagydarab honfitársai, csak valahogy keskenyebbre van véve. Az angliai Oxfordban járt egyetemre, Daniellel, Ted Hughesszal. – Az asszony boldogtalan. Emigráns fájdalmak, és speciálisak: háromévi hegedűszünet, a karja ideggyulladásos. Mennyi szomorú emigráns.”[26] (Nemes Nagy Ágnes a naplójában egész kis elméletet gyártott az emigránsokról, ám nem volt igazságos velük. Véleménye azért igazán különös, mert Magyarországon az 1970-es évek végén aztán végképp nem voltak boldogok az emberek, és mondjuk a Bloomingtoni Egyetemen tanítani, hát, mégiscsak siker a maga nemében.)
Férjével a következő József Attila verseket fordították angolra: Tiszta szívvel, Medáliák 1-12, A hetedik, Medvetánc, Mama, Kései sirató, Judit, Születésnapomra, íme, hát megleltem hazámat, A cipő, A város peremén, Óda, Eszmélet, A Dunánál, Ajtót nyitok, A bűn, Ki-be ugrál a két szemem [sic!], Magány, Thomas Mann üdvözlése, Karóval jöttél, Születésnapomra, Anyám, Külvárosi éj.[27]
Zenekar és emberi jogok
Pályafutása zárásaként, 1980-1993 között a San Franciscó-i Opera Zenekarának a hegedűse volt.
Nyugdíjas éveiben sem pihent. Az Amnesty International emberjogi aktivistájaként küzdött a halálbüntetés eltörléséért, és megírta emlékiratait, ami ma is kapható az Amazonon Magyarországi mesék címmel (Tales from Hungary, 2001).
78 évet élt, 2007. június 3-án hunyt el.
Zathureczky-óra. Gérecz játszik, Vadas Ágnes hallgatja.
Mesterével annak kapcsán, hogy 1946-ban elnyerte a Reményi-díjat.
