Hegedű és hárfa
Az utóbbi napokban többször is szóba került itt a HarpPost-on a Reményi név. Részben Reményi Zsuzsa hárfás, részben a Reményi-hegedű és a Reményi-díj miatt. Bár tudomásunk szerint a nagy múltú cég sosem foglalkozott hárfakészítéssel, legfeljebb a forgalmazásával, azért helyén való, ha írunk róla.A cég rövid története
A cég Magyarországon
A „Reményi hangszertelepet”, ahogy magukat nevezték egykoron, Reményi Mihály alapította 23 évesen Budapesten, és közel hat évtizeden át működött a magyar főváros szívében. Az első üzletet a Koronaherceg utca 7. szám alatt nyitották meg, ám innen alig fél év múltán átköltöztek a Király utca 44. (korabeli reklámok szerint a 36., 40., majd a 44.) alá. Ezt követően 1905-ben az 58-as számú házba települtek át, amelyhez idővel hozzákapcsolták a 60-as számú ingatlant. A bővítésnek köszönhetően többemeletes hangszeráruház alakult ki.
A cég hangszer- (főképp hegedű-) készítéssel, új és használt hangszerek kereskedésével, hangszerjavítással, húrkészítéssel foglalkozott. 1928-ban a következők osztályokból állt:
1. vonós hangszerek,
2. zongoraterem,
3. harmóniumok,
4. gramofonok (hangfelvétel készítéssel együtt),
5. dzsessz-hangszerek,
6. szaxofonok,
7. fa- és rézfúvós hangszerek,
8. cimbalmok és
9. nagykereskedelmi osztály.
 |
| Az üzlet az 1910-es években |
A műhely és a hangszerüzlet vezetése mellett 400 kötetes magyar és idegennyelvű könyvtárat gyűjtöttek össze. A műhelyükbe került többszáz hangszerről pedig fotókat és leírásokat készítettek, ami által egyedülálló szakmai adatforrást hoztak létre. A könyv- és dokumentumtár később Erdély Sándor (1931-2008) hangszerész tulajdona lett, ma a Szentes testvérek tulajdonában áll.
A cég gyűjtötte a mesterhangszereket. 1925-ben az Országos Kézműipari Tárlaton Schweizer és
Nemessényi vonósnégyest, Leeb, Teufelsdorfer és Stoss hangszereit állították ki. Az 1937-es tárlaton Thier, Böhm, Zach, Engléder, Mönnig és Ferenczy hangszereit is bemutatták. Mint oly sok más értéknek, úgy ennek a gyűjteménynek is nyoma veszett a második világháború végén.
A cég 1902-ben a Zeneakadémia szállítója lett. Később a házi hangszerkészítő műhelye is. A munka során kiváló kapcsolatuk alakult ki
Hubay Jenő hegedűművésszel és
Popper Dávid gordonkással. Részt vettek továbbá az ipartestületi munkában, mely a „IV-X. kerületi szűcsök, sapkások, kalaposok, hangszerkészítők vegyes testületében” zajlott ekkoriban. Az 1920-as években kemény megélhetési harc folyt a magyar és a külföldről származó hangszerészek között, ami a céget sem kímélte.
Hegedűiket 200 éves fából készítették, és valódi olajokkal vonták be. Nevükhöz több újítás fűződött. Ők vezették be a „hangfokozó gerendát”, a speciális átlátszó olajlakkot, és az alumíniumból készült hangszertokot. Ún. „quinttiszta” húrjaikat Burmester, majd Hubay márkanéven forgalmazták. 1940-ben mutatták be a Frankó Istvánnal és Szalacs Bélával együttműködésben kifejlesztett rádióhegedűt, ami egy elektromos erősítésű „bothegedű” volt.
A kevésbé igényes gyári hangszereiket a
Reményi Mihály hangszertelepe feliratú címkékkel látták el és forgalmazták.
1951-ben államosították a céget, a Reményiek a
Hajós utcai Hangszerszövetkezetben kaptak munkát. Reményi László ekkoriban azt írta egy levelében, hogy az egykor világszínvonalú, ám a századforduló óta haldokló magyar hegedűgyártás 1950 után lényegében megszűnt.
Az
1956-os forradalom idején Reményi Zsuzsa hárfás Kanadába emigrált orvos férjével. 1959-ben útlevelet kapott Reményi Zoltán és több más családtag, és ők is elhagyták Magyarországot. Reményi László ugyanakkor Magyarországon maradt, halálozási helye legalábbis Budapest.
A cég Kanadában
A Torontóba érkező, hatvanéves Reményi Zoltán első üzletét a
Queen Street-en nyitotta meg. Az induláshoz felhasználta a második világháború előtti amerikai üzleti kapcsolatait, és kereskedett német
Hohner, Klier és
Framus cégekkel. Az elsők között kezdett Kanadában japán hangszereket forgalmazni.
A cég vezetését 1974-ben vette át a fiatalabb Mihály (Michael). Az üzletet átköltöztette a
Bloor Street-re, ami a zenei konzervatórium közelében fekszik. Mivel ebben az időben már gitárdömping következett be, ezért ismét a klasszikus, illetve a kézzel készített popzenei hangszerek eladására került a hangsúly a cég profiljában.
A család és a cég kapcsolatban állt az 1956 előtti és az az utáni emigráció színe javával.[
1]
 |
| Reményi Mihály |
A dinasztia tagjai
Reményi Mihály (1867-1939) hegedülni tanult, 14 éves korában döntötte el, hogy hegedűkészítő lesz. Mesterei Bartek Ede (1852-1883),
Bárány Dezső (1871-1942), Ferenczy Sándor (1859-1936),
Pilát Pál (1860-1931) és id. Tanczer György (1855-?) voltak. Fiait (Lászlót és Zoltánt) idővel bevonta cége munkájába, és a neves dinasztia alapítója lett. A Reményi-díj az ő kezdeményezésére született.
Reményi László (1895-1964) csellózni tanult, majd hegedűkészítést Magyarországon és külföldön. 1919-ben társtulajdonos lett apja cégében. Idővel nemzetközi szakértővé vált a régi mesterhangszerek területén, 1937-ben zsűrizett a
Stradivari-kiállításon.
Reményi Zoltán (1900-1974) többféle hangszeren tanult zenélni, köztük zongorán. Édesapjától a hegedűkészítést 1916 és 1918 között tanulta. Elvégezte a Kereskedelmi Akadémiát, és külföldi tanulmányutakon vett részt. 1921-ben lett társtulajdonos a cégben, elsősorban a kereskedelmi ügyekkel foglalkozott. 1959-ben kivándorolt Torontóba, és megalapította a ma is működő
Reményi House of Music Ltd.-t. Kihasználta a popdivat miatti keresletnövekedést, és a klasszikus hangszerek mellett gitárok, dobok, harmonikák eladásával is foglalkozott.
Michael Reményi (1947-) Zoltán fia. Pályája Magyarországon indult. A
Bartók Béla Konzervatóriumban zongorázni, Kertész Ottó növendékeként csellózni tanult. Diplomáját 1970-ben a
Ryerson Polytechnic Egyetemen szerezte. Torontóban a hegedűkészítést saját műhelyében Kalfman Lajostól, Padovában Luigi Lanaro mesternél tanulta. Tanult továbbá Angliában, Németországban, New York-ban és Chicagóban, és képezte magát a
Royal Conservatory of Music cselló szakán. 1970-től dolgozott apja üzletében. 1974-től a cég vezetője. 1975-ben felújította a Reményi-díjat a Torontói Egyetem zenei karán. 2017-ben
Magyar Arany Érdemkereszt Polgári Tagozata kitüntetést adományozták neki.
Mihály Zoltán Reményi (1983-) Torontóban született, Michael fia. Tanulmányait a
Western Ontario University üzleti szakán (Ivy Business School) végezte. Zenei tanulmányokat csellón, klarinéton és szaxofonon folytatott. Apja mellett részt vesz a cég vezetésében.
A Reményi hangszerek sikerei
A cég számos kiállításon és versenyen szerepelt sikerrel a hangszereivel. A következő díjakat nyerte:
- 1894, Milánó,
- 1894, Nápoly (aranyérem),
- 1895, Párizsi nemzetközi kiállítás (ezüstérem),
- 1896, Millenniumi kiállítás (érem és oklevél),
- 1900, Párizsi Világkiállítás (ezüstérem),
- 1907, Pécsi Országos Mezőgazdasági és Ipari kiállítás (ezüstérem és oklevél),
- 1910, Országos Papíros, Tanszer és Iskolaszer kiállítás Budapest (emlékplakett),
- 1925, országos kézművesipari Tárlat (ezüst koszorú),
- 1926, országos kézművesipari Tárlat (aranyérem).
1926-ban Philadelphiában a nemzetközi kiállítás magyar iparművészeti csoportjában is szerepeltek.
A Reményi-díj akadémistáknak
A díjat Reményi Mihály alapította 1902-ben. Cége minden tanév végén felajánlott egy saját készítésű hegedűt a Zeneakadémia igazgatóságának azzal, hogy adja azt a legtehetségesebb hegedűs tanítványnak. A zsűri az akadémiai tanári kar és igazgatóság tagjaiból állt. 1907-ben a győztes 600 korona értékű
Gasparo da Salò(1542-1609) utánzatot kapott, melynek az volt a különlegessége, hogy a csiga helyett Hubay Jenő tanár fejszobra díszítette.[
2]
A díjat 1950-ig adták ki Magyarországon. Majd Kanadában 1975 és 1982 között
The Reményi Award competition néven a Torontói Egyetem zenei fakultásán.
A Reményi-díj nyertesei Budapesten
- Kőszegi Sándor (1903),
- Weltmann Ferenc (1904),
- Weltmann Rózsi (1906),
- Telmányi Emil (1907),
- Eddie Brown (1908),
- Loblovitz Béla (1909),
- Temesváry János (1910),
- Linz Márta (1911),
- Benkő Alice (1912),
- Bognár Árpád (1913),
- Gróf Miklós (1914),
- Roósz Emil (1915),
- Kürthy Zoltán (1916),
- Hegedűs Hermin (1917),
- Kálmán Lilla (1918),
- Hajós László (1920),
- Votisky Ilona (1921),
- Nagy János (1922),
- Gertler Endre (1923),
- Szentgyörgyi László (1924),
- Faragó István (1925),
- Weichherz Irén (1926),
- Takács Alice (1927),
- Fischer [Halász-Fischer] Annie (1928),
- Végh Sándor (1929),
- Wachtel László (1930),
- Dömötör Tibor (1931),
- Magyar Tamás (1932),
- Bardócz Margit (1933),
- Lengyel Gabriella (1934),
- Kuttner Mihály (1935),
- Balázs Frigyes (1936),
- Varga Tibor (1937),
- Weinberg Ákos (1939),
- Martzy Johanna (1940),
- Banyák Kálmán (1941),
- Cserfalvi Eliz (1942),
- Hidy Márta (1943),
- Gérecz Árpád (1944),
- Bakonyi Klára (1947),
- Kovács Dénes (1948),
- Fodor Zsuzsanna (1949),
- Kocsis Albert (1950).
(A listához hozzátartozik az az adat, hogy Erdély Sándor hangszerész véleménye szerint az 1918/19-es, 1943/44-es és 1944/45-ös tanévekben nem adták ki a díjat. A fenti lista szerint 1943-ban Hidy Márta nyerte, és az 1918/19-es, az 1944/45-ös és az 1945/46-os évben nem adták ki.[
3])
Díjazottak Torontóban
- Edward Lecouffe (1975),
- John Lowry (1976),
- Mark Friedman (1977),
- Wendy Rose (1977),
- Elizabeth Dolin (1978),
- Janice Bing Wo, Martha Champbell, Ron HAY és a Perry Foster String Quartet (1979),
- Marie Bérard (1980),
- Paule Préfontaine (1981) és
- Susan Cottrell (1982).
Forrás:
Jegyzetek:
1.
Csermák Zoltán: A lelkes hegedűs és a hegedű lelke. Interjú Reményi Mihállyal. Élet és Tudomány, 2017. augusztus 18. (72. évfolyam, 33. szám), 1036-1038. 2.
Magyarország, 1907. június 19. (14. évfolyam, 145. szám), 12.3.
Dr. Erdélyi Sándor: Magyarországi hegedű kincsek. Budapest, 1996. 325.
További szakmai olvasmányok a témában:
*
Az alábbi videóban a Zenetudományi Intézet 2018-as kiállítása tekinthető meg. 0:50-nél, jobbra azért feltűnik egy hárfa is a sok-sok zongora között:
