1824. június első fele.
Szezon végére értünk Londonba, de azért sorra kapjuk a meghívásokat. Egy-egy estély öt guinea-t hoz a konyhára. Akad örvendetes kivétel is. A francia nagykövet estélyén 20 guinea-t kaptunk.
Minap összegeztem londoni bevételeinket. A végeredmény: 1376 váltóforint.
1824. június 22.
Keveset foglalkozom naplómmal. London rendkívül igénybe vesz. Napok, hetek alatt új nyelvet kellett megtanulnom. Mert az angolok fumigálják a németet és lenézik a franciát. Inkább végighallgatják angol botladozásaimat, mintsem megerőltessék magukat bármely idegen idiómával.
Végre sor került első önálló koncertünkre. Ugyanaznap, mikor Giuditta Pasta tartotta hangversenyét. A műértőknek tehát választaniok kellett — a világhírű énekesnő s az én kisfiam között. Zizire mégis kíváncsiak a szakemberek. Az első sorban, a hangversenydobogó közvetlen közelében, ott ült a zongoraművészet egész vezérkara: Clementi, Cramer, Ries, Neate, Griffin, Kalk-brenner, Cipriani, Potter és Latour.
Míg a közönség gyülekezik, a cédulát olvasgatom, amelyet az utcai járókelők között osztogattak:
FIGYELEM! FIGYELEM! FIGYELEM!
„NEW ARGYLL ROOMS”
„Master LISZT, a 12 éves, magyar származású művész tisztelettel értesíti az előkelőségeket, a nemességet és általában a publikumot, hogy jutalomjátékát 1824. június 21-én pontosan 8 1/2 órai kezdettel tartja, midőn is Sebastian Érard úr szabadalmazott új Grand Piano-fortéján játszik.
A zenekar főnöke Mr. Mori. Karmester: sir George Smart.
Jegyek fél guineá-s árban master Lisztnél kaphatók, Great Marlborough Street 18.”
Leteszem a nyomtatványt és ismét a koncertterem felé fordulok. Alig tíz percünk van még, s bizony a terem javarészt üres. Lehunyom a szemem: ez bukás. Most már csak a napi pénztár segíthet.
Ülök behunyt szemmel, kirekesztve magamból az üresen tátongó széksorok látványát. A zenekar hangolására csak felébredek, örvendetes eszmélés: a helyiség az utolsó néhány percben majdnem megtelt. Úgy látszik, ez londoni szokás: nem előkelő dolog túl korán érkezni. No, mindegy. A nehezén túl vagyunk — a jegyek csak elkeltek valamiképpen.
Zizikém fölényesen játszik, tudomást sem vesz a nagyfejűekről, a karmesterre rá sem néz: az első sorok hölgyeit bűvöli angyalmosolyával.
Műsor közben derül ki, hogy Signor Vimercati, a világhírű mandolinos is jelen van. Felajánlja, játsszák közösen Czerny „Di tanti palpiti" variációit. A siker leírhatatlan.
Végre elcsitul a taps: sor kerül a rögtönzésre. Ehhez persze szükség van a közönség segítségére is. De hát senki sem akar részt venni a játékban. Sir George Smart felszólítására — igaz, jókora szünet után — mégiscsak jelentkezik valaki: egy hölgy a Sevillai híres dallamát ajánlja rögtönzésre:
Zitti, zitti... !
Zizi (Istenem, milyen komédiás ez a gyerek) úgy tesz, mintha a dallamot keresgélné. Valósággal „kiütögeti" a melódiát, aztán a „Zitti, zittiből” fúga kerekedik, és a fúgából valami zenei építmény: a jobb kéz a témát játssza, a bal kromatikus hanglépcsőkön zökken lefelé: aztán a két kéz keresztezi egymást: a bal kéz „énekel”, a jobb meg végigsöpör a hangszeren: a hanghullámok egyre mélyülnek, egyre halkulnak... A befejezés elfoszló sóhajtás, csak a ritmus zakatol:
Zitti, zitti... !
1824. június 27.
Ez valóban nagy megtiszteltetés: a Royal Society of Musicians évi ünnepségét tartja. Zizit meghívják: vegyen részt a fesztiválon. Mint vendég és mint művész. Házigazdánk Samuel Sebastian Wesley, a királyi kápolna karnagya. Idős ember. Nagy muzsikus, nagy tudós. Úgy fogadja Zizit, mint egy királyi herceget. Mielőtt az ünnepi ebéd elkezdődne — ez egyébként az egyetlen műsorszám — Zizi húsz percig játszik az ország legelső muzsikusai előtt. Rögtönzés. A hallgatóság feláll, úgy ünnepli a fiamat.
1824. július 1.
A konkurrencia itt sem hiányzik. Mozart Britannicus: a kis Aspull (Manchesterből) és a kis Delphine Schaurot (Münchenből) ugyancsak erőlködik, helyesebben: a szüleik ugyancsak erőlködnek, hogy Zizikém sikerét elhomályosítsák. Ez persze lehetetlenség. Hála Zizi tehetségének és főúri jóakaróinknak. A minapi koncert után néhánysoros levelet kaptam. Aláírás: Esterházy Mihály herceg, Ausztria londoni nagykövete. Azonnal jelentkeztem a kegyelmes úrnál, aki igen nyájasan fogadott. Közölte velem, hogy érintkezésbe lépett őfelsége az angol király windsori udvartartásával. Elintézte, hogy Zizi játsszék a királyi család előtt.
Ma kénytelen voltam felkeresni az orvost. Cseppeket adott, s egy jótanácsot: hagyjuk el mihamarabb Angliát. A klíma igen ártalmas számomra.
Ma kaptam meg a windsori fellépés tiszteletdíját: 50 guineát. Sok pénz. De ennél is többet ér az emlék, őfelsége németül, angolul és franciául ismételgette: Ce petit surpasse Cramer ét Moscheles!
 |
| Lisztománia egy fura Érard-találmánnyal (Bacskay rajza, 2011) |