Liszt Ferenc 1811-ben született. Épp abban az évben, amikor Sébastien Érard piacra vitte találmányát, a duplapedálos koncerthárfát. Magyarországon, Franciaországban és a nagyvilágban most mindkét esemény 200. évfordulóját ünneplik kiállításokon, fesztiválokon és megannyi koncerten.
Ebben a sorozatban azt próbáljuk bemutatni, hogy milyen volt a kapcsolata a két nagyszerű embernek. Amikor megismerkedtek, Liszt mindössze 12 éves volt. A majd' 70 éves Érard mégis nagyra értékelte, olyannyira, hogy alig fél év múlva rábízta, mutassa be Londonban másik korszakos találmányát, a modern zongorát. A sorozatban idézett szemelvények Gál György Sándor (1907-1980) regényéből valók. Ő a könyv első részét úgy írta meg, mintha Liszt apjának, Liszt Ádámnak (1776-1827) az elveszett, de részben azért ismert naplójából lennének kiollózva.
1823. december 17.
A szerencse valóban ránk mosolyog. Diabelli ajánlólevelét bemutattuk Sebastian Érard úrnak, a legnagyobb francia zongora- és hárfagyár igazgatójának. Az öregúr — jócskán a hetvenes évek körül — azonnal hivatta feleségét és az Érard „trónörököst”, Pierre urat, akit az aggastyán saját fiaként nevelt, pedig unokaöccse csupán.
Úgyszólván szóhoz sem jutottunk még, midőn őnagysága felajánlotta, hogy a palotában lakrészt bocsát rendelkezésünkre (palota valóban, ámbár az emeletek elég szeszélyesen épültek egymásra: úgy látszik, minden Érard ős a maga ízlése szerint terjeszkedett). Visszautasításnak helye nincs, mondotta a ház ura, s már vittek is bennünket csomagjainkkal, kottáinkkal, ruhás málháinkkal egyetemben fel a II. emeletre: két szoba, kis előtér, parányi konyha, éléskamra áll rendelkezésünkre. Zizi lenn gyakorol a nagyszalonban. Ez a terem külön leírást érdemel. Két fala mennyezettől földig érő ablak. A termet tíz csillár világítja meg. A művész (jelen esetben a mi Zizink) háromféle hangszeren gyakorolhat. Egy pianinón, egy kecses, rokokó díszekkel elborított múlt századi hangszeren, és egy új, hét és fél oktávos zongoracsodán, amely hangerőben a zenekarral, lágyságban pedig a legnemesebb hárfákkal versenyez.
A megismerkedés
 |
Liszt emléktábla a Rue de Mail
utcában, az Érard-ház falán
Vörösmarty Mihály versével |
Gál György Sándor regényt írt. Még ha törekedett is a történeti hűségre, könyve részben az írói képzelet szüleménye. Két érdekes kérdés is felvetődik ezzel kapcsolatban.
Lodewijk Muns holland tudós szerint ma már senki sem tudja pontosan, hogyan is történt Liszt és Érard megismerkedése. Szerinte a következő történt. Miután Liszték megérkeztek Párizsba, a
Rue de Mail utcában béreltek szállodai szobát. A hotel éppen szemben volt Érard üzletével, s valószínű, hogy egy alkalommal apa és fia egyszerűen átsétált az utca túloldalára, s betért Érard üzletébe...
Persze lehet, hogy az idézett regényrészlet mégsem kitaláció. Liszt Ádám naplója ugyanis részben ismert:
Joseph d’Ortigue korabeli francia zenekritikus számos idézetet tett közzé belőle. Gál mintegy 100 forrást használt fel könyve megírásához, többek között életrajzi műveket és levelezéseket. Így előfordulhat, hogy ezek alapján ő pontosan ismerte a történetet.
A másik érdekesség azzal kapcsolatos, hogy Érard (1752-1831) német származású volt, eredeti neve
Erhardt. Strasbourgban született és csak később, 27 éves korában költözött a francia fővárosba. A „párizsi ősök” házáról beszélni tehát nyilvánvalóan túlzás.
S végül még egy. Már ebben a részben említésre kerül Érard korszakos találmánya, a
New Grand Piano Forte. Ez az a hangszer, ami forradalmasította a zongorajátékot, teret engedve Lisztnek és a hozzá hasonló, romantika korabeli virtuóz zseniknek.
Forrás:
- Gál György Sándor: Liszt Ferenc életének regénye. Zeneműkiadó, Budapest (1979), 720 o.
További regényrészletek:
